Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 10. szám - Muhel Gábor: A hagyományvesztés identitásformáló szerepe József Attila művészetbölcseletének kialakításában
43 Muhel Gábor A hagyományvesztés identitásformáló szerepe József Attila művészetbölcseletének kialakításában „Csak az olvassa versemet, / ki ismer engem és szeret...” (József Attila) József Attila életének viszontagságairól és ezek költészetére gyakorolt hatásáról számos tanulmány és monográfia született. Ezek alapján megállapítást nyert, hogy „poéti kai szempontból négy jelentősebb beszédmódot lehet József Attila életművében elkülöníteni, s mindegyik mögött egy sajátos retorikai stratégia, egyfajta önolvasási és létolvasási eljárás áll. Először a szimbolikus beszédmódban kezdett írni, majd ezt szimbolikus-avantgárd poétika követte. Harmadik periódusa tárgyias költészet, amely egy sajátos metonimikus mechanizmust épít fel, a tárgy és a szubjektum kozmológiájára épül, de a metonímiát vagy metaforikus, vagy allegorikus gesztus kerekíti le. Végül a vallomásos beszéd vált uralkodóvá, és ebben meghatározó szerepet játszik a tárgyias költészetben is felbukkanó allegória.” 1 Arról is esett már szó, hogy miképpen válhatott a biográfiában gyökerező hiány hatékony művészi alkotóerővé József Attila életművében . A hiány teremtő ereje ugyanis létrehozott egy olyan koherens és összefüggő költői kifejezésmódot, ami nem ritkán az emberiség archaikus-atavisztikus tudáskészletéből eredő kulturális jelképek, motívumok és szimbólumok formájában nyilatkozik meg a költői nyelvhasználatban.2 Ez az alkotói attitűd József Attila verseiben (mint önálló világban) úgy működött, hogy kicsiben megismételte a nyelvteremtő ember világteremtő aktusát és formateremtő képességét. (Ezen elképzelést a költő az 1920-as évek végén több cikkében teoretikusan is megfogalmazta.) Bármennyire is meghatározóak voltak azonban az életrajzi tényezők a költő i identitás szempontjából, József Attila társadalmi helyzete és gyermekkori traumái egyáltalán nem számítottak egyedinek a korban. A különbségek ezért sokkal inkább a költő átlagon felüli érzékenységével és lelki alkatával magyarázhatók. Darvas József írja, hogy „a külvárosi kisgyermek, félig árván itt maradva, elkerült egy nyomorúsággal teli tiszántúli faluba, szegény mezei napszámos családhoz, lelencnek, nevelt fiúnak – talán ott és akkor kezdődött igazán az az út, amely harminc esztendővel később, egy december eleji, nyirkos estén a balatonszárszói vasútállomáson végződött, egy cammogó tehervonat kerekei alatt. Az anyjától, a családtól elszakadt gyerek nyiladozó értelme a falusi szegénység rideg törvényei előtt tárulkozott meg először. Fiatal lelkébe örökre, kitörölhetetlenül beleivódtak az otthoni évek élményei: az évszázados 1 Bókay Antal: Poétikai beszédmódok József Attila költészetében. In: Testet öltött érv . Az értekező József Attila. (Szerk. Tverdota György és Veres András) Balassi. Bp. 2003. 12. 2 Erről bővebben lásd e munka szerzőjének „Kétes létben a bizonyosság.” A hiány teremtő ereje József Attila életművében című írását. Megjelent: Comitatus, 2013/4. (http:// comitatusfolyoirat.blogspot.com / 2013 / 04 / ketes-letben-bizonyossag-hiany-teremto.html); Holnap Irodalmi és Kulturális Magazin, 2013/4. (http:// holnapmagazin.hu / articles.php?article_id=14624). Ugyanezen a címen közlésre került a Comitatus folyóirat hasábjain nyomtat ásban is (= 2013/4. sz. 8=17.), valamint rövidített változatban a Kultúra&Kritika honlapján ugyanebben a hónapban (= http:// www.kuk.hu / hu / content / ”kétes-létben-bizonyosság”).
