Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 9. szám - Vajna Ádám: „Annyit írok le, amennyit szükséges” (Kjell Askildsen és az amerikai minimalizmus)
98 végbemenő folyamatról”, m ég ha sokszor nem is teljesen tiszta , „pontosan mi is fog változni”. 71 Ezzel szemben, ha megvizsgáljuk Askildsen novelláit, több esetben is azt találjuk, hogy a szereplők a novella végére visszatérnek a kiindulóponthoz, bár az is kérdéses, feltételezhetünk -e egyáltalán bárm iféle elmozdulást onnan. Ha találkozunk is aktív cselekvő szereplőkkel, nem érnek el igazi változást, például hiába hajt végre lázadást a már említett Solhatt női karaktere a hagyományos férfi-női szerepek ellen azzal, hogy munkát vállal, a lényeget tekintve nem történik változás, otthon és a férjéhez képest ugyanabban az alárendelt szerepben marad. És hiába indul útnak egyfajta menekülésként, lázadásként az Ütközés (Kolisjonen), A thesszaloniki kutyák (Hundene i Thessaloniki) , a Martin Hansen kószá lásai, A tücsök (Gresshoppen) és az Úgy mint azelőtt novellák férfi szereplője is, mindig visszatérnek legfeljebb pár óra után oda, ahonnan elmentek. A novellák vége sosem ad feloldást a (legtöbb esetben párkapcsolati) krízisre. Ezt legjobban a Martin Hansen kószálásai utolsó mondatai mutatják: „Ez nem változtat semmin, mondta. Nem, gondoltam. Vagy talán mégis? – kérdezte. Nem, feleltem.”72 Bár eddig leginkább hasonlóságokra koncentráltam, fontos leszögezni, hogy természetesen a két szerző prózájában szép számmal találhatnánk különbségeket is, ahogy azt az utolsó bekezdések is bizony ítják . Mégis úgy tűnik azonban, hogy egymástól többé-kevésbé függetlenül is lehet két szerző hasonló „programmal” meghatározó a saját nyelvének irodalmában. Az, hogy ez az egymástól való függetlenség valójában milyen mértékű, már egy másik tanulmány témája lehetne. Ezzel kapcsolatban nem érdemes megfeledkezni arról sem, hogy ezek a hasonló működésmódok javarészt más irodalmi tradícióból nőttek ki, ennek a vizsgálata is időszerű lehet. Továbbá izgalmas iránynak mutatkozik más nyelvek irodalmaiban vizsgálni az ily módon „amerikaiatlanított” amerikai minimalizmushoz kapcsolódó tendenciákat, szerzőket. Természetesen az ehhez hasonló vizsgálódások során könnyű beleesni a túlzott általánosítás hibájába, mégis úgy gondolom, érdemes néha a nagy képre koncentrálni, mert a nap végén, ha valaki megkérdezi tőlünk, ki volt Kjell Askildsen vagy Raymond Carver, úgyis valami olyasmit mondunk majd: író, akit leginkább minimalistának tartanak. Ha pedig visszakérdeznek, az mit jelent, máris tudjuk árnyalni a képet. 71 Philip John Greaney, Less is More: American Short Story Minimalism in Ernest Hemingway, Raymond Carver and Frederick Barthelme (PhD-értekezés, Open University, 2005), 247. 72 Askildsen, Úgy mint... , 32.
