Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 9. szám - Vajna Ádám: „Annyit írok le, amennyit szükséges” (Kjell Askildsen és az amerikai minimalizmus)
95 Ha a leírásokat vizsgáljuk, szintén sok hasonlóságot találunk a két szerző között. Már az is ebbe az irányba mutat, hogy Askildsen és Carver prózáját is gyakran szokták Ernest Hemingway-éhez hasonlítani. 55 Azonban akárcsak Hemingway, az itt vizsgált két szerző sem száműzi az egyes esetekben hangulatkeltő leírásokat, amelyekbe az ilyesmire nyitott olvasat akár szimbólumokat is beleláthat. Askildsennél nehezebb példát találni a látvány kifejezetten leíró részekkel való bemutatására, de például az Egy nagyszerű hely ben (Et deileg sted) előfordul ilyesmi: „A hegyek fölött, keleten sápadtan világított a holdsarló. A levegő mozdulatlan volt, a tenger szinte hangtalanul csapódott a part köveinek.”56 Carvertől könnyebb példát hozni, az 1981-ben megjelent Beszélni kell (A Serious Talk) című novellájában így hangzik egy, a történetvezetés szempont jából fölöslegesnek látszó, de valójában kifejezetten hatásos leírás: „A karácsonyfa pislogva világított. A kanapé egyik végében egy halom színes selyempapír és fényes doboz. Az étkezőasztal közepén egy petrezselymes tálon, mint valami megtépázott fészekben, félig lerágott bőrös pulykatetem.”57 Clark az ehhez hasonló részletek felbukkanását az irodalmi impresszionizmusig vezeti vissza, ahová olyan szerzőket sorol, mint Ernest Hemingway, Joseph Conrad, vagy éppen Anton Csehov. Az impresszionista és a minimalista próza kapcsolatáról pedig azt írja, „mindkét mód az érzék szervi tapasztalat közvetlenségét hangsúlyozza; az elbeszélők beszámolnak eseményekről, de nem magyarázzák meg azok morális vagy filozófiai jelentőségét”. 58 Javarészt ennek köszönhető, hogy sok esetben úgy tűnik, felesleges részletekről kapunk információkat, mint amikor Carver elbeszélője közli az 1976-os Esti tanfolyam ( Night School) című szövegben, hogy „ ketten a bejárat mellett csocsóztak ”, 59 de sem előtte, sem utána nem ír róluk semmit; vagy amikor Askildsen narrátora az 1982-es Úgy mint azelőttben (Alt som før) megjegyzi, „a felszolgáló és a skót sakkoztak” . 60 Az egyébként visszafogott prózanyelv miatt az ilyen részletek a szorosabb olvasás során kilógnak a szövegből. Az elbeszélő, ahogy már említettem, általában kevés fogódzót ad, emiatt pedig „minden [szónak] nagyobb jelentősége lesz az értelmezés szempontjából”. 61 Tehát a szöveg kifejezetten arra késztet, hogy megtaláljuk az okát annak, miért épp a fent is említett részletekről tudósít a narrátor, és miért nem másról, vagy másról is. Azonban, ahogy ezeken a példák on is látszik, az egyszerű találgatáson, vagy esetleg az ilyen részletek fölötti átsikláson kívül mást nem tehetünk. Ahogy azt a minimalista novellától megszokhattuk, 55 Vö. Øystein Rottem , Norges litteraturhistorie: Etterkrigslitteraturen , bd 2. (Oslo: Cappelen, 1997), 104.; Andersen, Norsk litteraturhistorie ..., 476., illetve Arthur F. Bethea, „Raymond Carver’s Inheritance from Ernest Hemingway’s Literary Technique”, The Hemingway Review 26, 2. sz. (2007): 89–104. 56 Askildsen, Úgy mint..., 185. 57 Raymond Carver, „Beszélni kell”, ford. Matolcsi Gábor, in: Raymond Carver, Nem ők a te férjed , 52–56., (Pozsony: Kalligram, 1997) 53. 58 Clark, „Keeping the Reader...”, 110. 59 Raymond Carver, Befognád, ha szépen kérlek? , ford. Barabás András (Budapest: Magvető, 2011), 108. 60 Askildsen, Úgy mint..., 131. 61 Clark, „Keeping the Reader...”, 106.
