Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 9. szám - Vajna Ádám: „Annyit írok le, amennyit szükséges” (Kjell Askildsen és az amerikai minimalizmus)
87 (posztposztmodernizmus).10 A legtöbb elnevezés már a nevében utal arra, hogy az új irányzat valamiféle kapcsolatban áll a korabeli valósággal, reflektál a szöveg létrejöttét körülvevő jelenre. Természetesen Herzinger megjegyzi, hogy ezek a kifejezések mind vagy preskriptívek, és erősen lekorlátozó jellegűek, vagy szimplán pontatlanok, vagy valami másból származtatottak, mindazonáltal az említett tendencia egyértelműen látszik rajtuk. Diane Stevenson is a középosztály egyfajta ünnepléseként hivatkozik a Carverék által folytatott irodalomra, és erősen köti Amerikához a jelenséget, egy olyan Amerikához, amely szerinte középosztálybeli és megelégedett.11 Ha az előbb felsorolt vélemények helytállóak lennének, az azt jelentené, hogy az amerikai minimalizmus fogalma problematikusan lenne használható Askildsen írásaira. Már csak azért is, mert például, ami a középosztály kérdését illeti, annak norvég kontextusban nem igazán lenne relevanciája. Norvégiában, lévén sokkal egalitáriusabb társadalom, az USA-hoz képest nagyon kevés az olyan állampolgár, aki nem a középosztály része. Úgy vélem azonban, a mini malizmus elé helyezett amerikai jelzőnek sokkal inkább abban van szerepe, hogy valamiképpen jelezze, a minimalizmusról nem abban az értelemben van szó, ahogy például egy japán haiku vagy Samuel Beckett Lélegzet című harminc másodperces színdarabja minimalista. A minimalizmus nem-amerikaisága Természetesen van olyan is, aki szerint a társadalom mint téma nem különösebben fontos jellemzője a minimalizmusnak. Herzinger például meglepődve konstatálja, hogy a legtöbb kritikus szerint ezt a fajta irodalmat „regionális dokumentarizmusnak szánják , ami szellemileg illeszkedik az új amerikai politikához, illetve tükrözi az elmúlt időszak rossz közérzetét és erkölcsi zavarát kulturális és társadalmi téren ” . 12 Úgy vélem, Herzingernek igaza van, a minimalizmusnak egyáltalán nem alapfeltétele, hogy a szociálisan elnyomottakról, valamely konkrét régióról, vagy éppen a középosztályról szóljon. „A mód nem fejez ki előre meghatározott típu sú tartalmat”, 13 jelenti ki Robert Charles Clark is. Kevésbé szokványos megoldását adja a kérdésnek Hans Bertens és Theo D’haen könyve, az American Literature: A History (Egy amerikai irodalomtörté net). Az utóbbi szerző által jegyzett fejezetben egymás mellé helyeződik a mini malizmus és a mocskos realizmus irányzata, D’haen állítása pedig az, hogy előbbi címke a stílusra, utóbbi a tartalomra helyezi a hangsúlyt.14 A mocskos realizmus kifejezés kitalálója, Bill Buford szerint Carverék írógenerációját ugyanis az köti össze, hogy írásaik hétköznapi, munkás- vagy alsó-középosztálybeli amerikaiakról szólnak realista stílusban.15 A két fogalmat Robert Rebein is egyértelműen különválasztja egymástól a Hicks, Tribes and Dirty Realists (Prolik, törzsek és mocskos realisták) című köny vében, és Buford cikkét értékelve megjegyzi: „tisztán technikai szempontból az új próza valóban minimalista volt [...], de realista is, amennyiben egy bizonyos társadalmi 15 Bill Buford, „Dirty Realism: New Writing from America,” Granta 8 (1983): 4–5.
