Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 9. szám - Mekis D. János: Márai tárgyai (A polgári tárgykultúra jelszerűsége A négy évszakban)
50 Mekis D. János Márai tárgyai A polgári tárgykultúra jelszerűsége A négy évszak ban A Márai-értés egyik központi problémája a „polgári író” alakzata. Vajon mit is jelent ez a terminus, ha megszabadítjuk a rárakódott pró és kontra ideológiai elfogultságoktól? A polgári kultúra Márai-féle leírásának és reflexiójának elbeszéléselméleti szempontokat alkalmazó vizsgálata azért is indokolt, mert az író rendkívül változatos technikákkal, igen tudatosan közelített a témához. Művei nemcsak prezentálják, de értelmezik és kritizálják is a középosztályi meghatározottságokat és lehetőségeket, végső soron egy bonyolult, szociokulturális-diszkurzív tudásrendszerként – mentalitásrendszerként – bemutatva és narrativizálva. Számos idevágó, igen különböző modalitású és poétikájú szöveget lehet felsorolni az Egy polgár vallomásai tól a Garrenek művé ig, a Válás Budán tól a Napló kig. Jelen tanulmány sajátos szempontból, a tárgyk ultúra felől közelít a kérdéshez. A Márai-prózában szereplő, „polgáriként” indexált használati tárgyak az említett meghatározottságok és lehetőségek reprezentatív elemei, s egyszersmind retorikai manifesztációi. Csereértékkel és szimbolikus értékkel is rendelkeznek, s egyszerre materiális és immateriális javak. Közvetlen fizikai keretük , de egyszersmind részük is az épített környezet, amely egyszerre anyagi lokalitás és szociokulturális kontextus, vagyis szimbolikus tér. Értelmezésük mesteralakzata tehát a szinekdoché, melynek azonban mindig van valamiféle metaforikus felhangja. Mindez nem önmagában, hanem irodalmi problémaként foglalkoztat. Márai leírótárgyias (kiemelő), illetve narratív (mellékesen megnevező) tárgyreprezentációinak relevanciája természetesen igencsak eltérő: a skála az elbeszélés ügymeneti pragmatikájától az identitásjelölésen át a tárgyiság bölcseleti érvényű megkísértéséig terjed . A két utóbbi szorosan összefügg. Tanulmányomban erre a kapcsolatra összpontosítok: a csoport- és személyes azonosság tárgyi megnyilvánulásainak írásba foglalt reflexióit mint fenome nológiailag is számottevő elbeszéléspoétikai eseményeket és reprezentációkat firtatom. Ennek kapcsán pedig a leírás és a monológ viszonyára kérdezek rá, az esszéisztikus napló és az elbeszélő próza környezetében elfoglalt helyüket, szerepüket vizsgálva. Márai Sándor A négy évszak című, kisesszéket-kisprózákat közreadó kötetének Csendélet föliratú írásában a következőket olvassuk: Szobámban, hirtelen, a következő tárgyakat észlelem: jávai réztálcát, néger trónszéket a Kongó vidékéről, kecskelábú asztalt, melyet cipszer asztalos faragott és kantinasztal volt a szepesolaszi rendházban, régi, német ón tintatartót, francia karosszéket a XVII. századból, velencei bőrtárgyakat, angol zsebkést, délolasz függönyöket. Mindez összetalálkozott itt, szobámban, olyan rejtélyes utakon haladva, melyeket az értelem követni nem bír, valamilyen felfoghatatlan összefüggésben, zagyván és mégis rendszeresen, összehajigálva s mégis
