Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 9. szám - Lengyel Imre Zsolt: „az értelem diadala” (Racionalizmus és irracionalizmus az Egy polgár vallomásaiban)
49 nem feltétlenül képes és igyekvő, ám annak kétségbevonásától minden rossz közérzete és távolságtartása mellett is tartózkodó huszadik századi polgárt Lukács György is olyasvalakinek látta, aki e kettős szorításból „az intuíció trónra emelése” , „az arisztokratikus ismeretelmélet”, „az ész uralmának megdöntése” , illetve „az alacsony rendű, embertelen ráció és a magasabb rendű, emberi irracionális valóság” szembeállítása révén igyekszik olyan kiutat találni, amely nem kényszeríti ki annak beismerését, hogy ő maga az, aki „nem tudja gon dolatilag átfogni a valóságot”. 16 E két, egymástól szokásosan igen távolinak vélt nézőpontból megfogalmazott leírás hasonlóságai nyomán az irracionalizmus egy közös tapasztalati tér alapvető fontosságú problémájának látszhat tehát, amelyhez a fentiek értelmében mind Lukács, mind az Egy polgár vallomásai beleértett szerzője kritikus módon viszonyul. Az ilyesfajta bírálat pedig, amint arra Lukács folyamatosan emlékeztet tanulmányaiban, az észszerűség pozitív meghatározását előfeltételezi, amely követelménynek ő határozott állításokkal tett eleget – az a történelemfilozófia és politikai forgatókönyv azonban, amely mindennek megalapozására szolgált, mára nyilvánvalóan tarthatatlannak bizonyult. Ebből a perspektívából válhat különösen jelentőségtelivé a tény, hogy Márai regényéből a kritikát megalapozó pólusról semmit sem lehetséges megtudni, az csupán mint üres hely rekonstruálható egy implicit szólamban, ami annak megtalálását, honnan lehetséges az irracionalitást opponálni, mint megoldandó feladatot látszik kijelölni – alighanem még mai olvasói számára is. 16 Lukács György, A polgári filozófia válsága, Bp., Hungária, 1949, 79–87.
