Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 6. szám - Bence Erika: Hogyan írd át magad ellenszenvessé? (Szilasi László: Luther kutyái)
124 WHO Grade II: regény – egyértelműen ott van a műfaji argumentum. Regény. Egyszerre többféle regény, amelynek rétegei helyenként tipográfiailag is elkülönülnek. A kritika itt- ott könnyen döntötte el: napló nem lehet, az elbeszélő is mondja, hiszen nem egy idő- vagy másféle rendet, bejegyzéses linearitást követő szöveg; szerzője rekonstruálja és nem feljegyzi az eseményeket. Tehát: konfesszió, ami lehet regényt í pus és a regényben megjelenő hitbéli kérdésekhez, vallási tartalmakhoz is adekvát forma. A harmadik h í d egyes fejezeteiben sem mindig teljesen egyértelmű, hogy ki beszél a szövegben. Az érettségi találkozóra érkező, egyes szám első személyű megszólaló elbeszélő Sugár Dénes, akit Nosztávszky Feri Deninek szólít, s aki a hajléktalantörténetet elbeszélő Nosztát hallgatja a regény központi fejezeteiben. Tehát a fő elbeszélésszál mesélője vélhetően Nosztávszky. Az érettségi tal ál kozóról hazatérő, a kerettörténetet röviden lezáró fejezetben ismét Sugár Dénes szólal meg. Azonban előtte, pontosabban, miután Noszta elhallgat, a szegedi hajléktalantörténet és a keret közé egy bűnügyi regényepizód ékelődik, amely megoldja, ugyanakkor visszamenőleg átértelmezi a Nosztávszky-történetet is. Konkrét utalás nem vonatkozik r á, az olvasónak azonban az az érzése, hogy a bűnügyi regény Damon Strahl fedőnevű felügyelője és Sugár Dénes azonos személy, tehát ez a harmadik, mindenek fölött álló elbeszélő is ő maga. A „ki beszél?” bizonytalansága a Luther kutyái fejezeteiben az elsődleges vagy fő elbeszélő által említett emlékezetkihagyások természetéből következik. A munkahelyén, előadás közben rosszul lett, sztrókot, epilepsziás rohamokat átélt, majd agydaganattal műtött férfi bizonyos történéseket csak a szemtanúk (két munkatárs, a volt feleség és a barátnő) elbeszéléséből ismer, illetve rekonstr uál, tehát e narrat í vák esetében négy különböző szemszög érvényesül (Az Iskola a határon mindenkinek eszébe jut. Az elbeszélőnek is.). Bonyol í tja az elbeszélést, hogy a hiátusokat egyrészt olvasmányélményekkel (Márai Sándor, Karinthy Frigyes, Esterházy Péter, Luther Márton, Goethe, Hermann Melville és mások műveinek részleteivel, illetve konzekvenciáival), álomképek, v í ziók le í rásával tölti ki, másrészt a múlt magánéleti és családi eseményeinek kifejtésével, ábrázolásával. Az elsődlegesen kórház- és orvosregényt (a mesélő is szövegvonzatként eml í ti a Varázshegy et!) az agydaganattal küzdő és a véghelyzetből felépülő entellektüel ember számvetésének, „gyónásának” fejezetei (laza kronológiai rendet érvényes í tő feljegyzései) tagolják, miközben az alfejezetekben egy kurz í vval szedett, ezáltal elkülön í tett, de a fő történethez tartalmilag és logikailag is erősen kapcsolódó családregény vonala bontakozik ki előttünk: benne holokauszt-történetekkel, Drezda második világháborús bombázásának le í rásával és Szarajevó-epizóddal. Az aktuális jelenben megragadott történéseket folyamatosan a múltra kérdezés eljárása tagolja: a mélyen személyes í gy válik egyetemessé, egyetlen család története mindannyiunk 20. századi történelmére és traumáira mutató irányvonallá. „…eddigi legszemélyesebb történetét meséli el az í ró” – í rja Darvasi László a fülszövegben. A dolgok vele történtek meg. Valósz í nűleg, nagyrészt, az elmondottak szerint. Az olvasó és a kritika író is „felismeri” az elbeszélő személyében Szilasi Lászlót. Csakho gy – mondhatjuk erre – mégis regény: az elbeszélő szándéka szerint sem napló, se nem a szó klasszikus értelmében elgondolt konfesszió. Ráadásul igencsak bonyolult szerveződésű alkotás; különböző narratívák együtt, jelentős vendégszövegek és intertextuális vonzatok beépülésével. Mégsem „egy az egyben valóság”, s talán mégis van némi, hajszálnyi distancia a történeteket elmondó narrátor(ok), illetve a főhős (az alteregó) és Szilasi személye között. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy Hayden White-ék óta még a diszciplináris értelemben vett történetírásról, sőt, más dokumentatív jellegű műfajokról is úgy gondoljuk, hogy a nyelv fiktív természete miatt semmiképp sem kerülhetik el a fikció csapdáját vagy csodáját. Ahogy vesszük. És annál is inkább, mivel ebbe a történetbe időnként „beleszól” a Svédországba utazó Karinthy, a Hasnyálmirigynapló t író Esterházy. S noha a prózaíró nem
