Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 7-8. szám - ***: „A legfőbb kérdés mindig az, hogy élő vers keletkezik-e” (Várady Szabolccsal Pál-Kovács Sándor beszélget)
82 – Hogyan került az Európa Könyvkiadóhoz? – Ebben is Vas István segített. A korrektori, kézirat-előkészítői csoportba vettek fel, de azzal az ígérettel, hogy nemsokára szerkesztő leszek. A szerkesztőség nyelvi csoportokra oszlott, de azt tervezték, hogy lesz egy külön versszerkesztő, aki a nyelvileg ellenőrzött versfordításokat már csak mint verseket vizsgálja meg. Ebből végül nem lett semmi, másfél év után azonban szerkesztő lettem az angolszász csoportban, pedig nem végeztem nyelv szakot. Ebben is Vas István volt a precedens, ő még egyetemre sem járt. Meg kellett ígérnem, hogy azért majd leteszem az angol nyelvvizsgát, de ez aztán feledésbe merült. Elkezdtem szerkeszteni, az első nagyobb munkám a Thackeray-életműsorozat volt. Nagy szerencsémre Vas Istvánnal és Réz Ádámmal kerültem egy szobába, és ott volt még Róna Ilus is, de ő csak ritkán járt be. – Maradéktalanul kielégítette a kiadónál folytatott munka? Több helyütt is említette, hogy talán azért is ír(t) keveset (mindez persze relatív), mert a fordítás, szerkesztés és egyéb teendők töltötték ki az ideje nagy részét. Hogyan emlékszik az Európánál eltöltött időre, a dolgos hétköznapokra? – Mivel csakugyan keveset írtam, szívesen okoltam érte a kiadói munkát, ami nekem elég sok volt, mert lassan dolgoztam, és normát kellett teljesíteni, viszont csak másnaponként kellett bejárni, sőt a vége felé már csak hetenként egyszer, és az az igazság, hogy amikor megpályáztam és meg is kaptam a Soros- ösztöndíjat, és egy fél évig otthon maradtam, akkor sem írtam többet. Amúgy pedig az Európánál nemcsak munka folyt, hanem társas élet is, különösen a Lator László vezette latin csoportban. Szerdán és pénteken járt be Vas István, és miután lediktált néhány lektori jelentést, esetleg fogadott egypár látogatót, 12 és 2 közt beült a Lator-szobába, ami ilyenkor kávéházzá alakult át. Katona Tamás főzte a kávét, és jöttek a fordítók, barátok, Orbán Ottó, Kálnoky, Kormos, Réz Pál, Vajda Miklós, Domokos Mátyás, Somlyó György, többek között, munkaügyben is, vagy csak beszélgetni. Megünnepeltük egymás születésnapjait, és munka után végtelen sakk- és pingpongbajnokságok folytak. Hátul, a könyvtárteremben volt pingpongasztal. A kiadó tényleg a második otthonunk volt. – Rába György egész könyvet szentelt a „szép hűtleneknek”, akik voltaképpen saját verseket faragtak az idegen nyelvű matériából. Mi az ön fordításeszménye? – Amikor én kezdtem fordítani, akkor már az az elv uralkodott, hogy maradjunk olyan közel az eredetihez, amennyire csak lehetséges. A fordítói tevékenység szerkezete is megváltozott. Kosztolányi olvasott egy verset, megtetszett neki, sebtében lefordította, aztán keresett csak helyet neki valamelyik lapban. Tőlünk a kiadó rendelte meg a fordítást. Az elkészült munka pedig először a kontrollszerkesztőhöz került, aki sorról sorra összevetette az eredetivel, és részletes jelentést írt róla. A szerkesztő közvetített a kontrollszerkesztő és a fordító között, és a javított szöveget a maga szemével is átvizsgálta. A kész eredményt aztán még a csoportvezető is elolvasta, mielőtt a kézirat-előkészítő asztalára került. Tehát egy alapos munkafolyamat és szűrőrendszer működött. De nem csak erről van szó. A fordítók maguk is eleve a nagyobb hűség pártján álltak,
