Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 7-8. szám - ***: „A legfőbb kérdés mindig az, hogy élő vers keletkezik-e” (Várady Szabolccsal Pál-Kovács Sándor beszélget)
83 tulajdonképpen már a Nyugat második nemzedéke óta. Hogy aztán pontosan mihez is kell hűnek lenni, az már izgalmas kérdés. Az sokáig evidencia volt, hogy hűnek kell maradni a versformához. De a szóhasználat stílusrétegeitől a mondattani szerkezetek párhuzamosságain át a fonetikai jellegzetességekig sok minden tartozhat bele a formai hűség fogalomkörébe. Nem hiszem, hogy előre el lehet dönteni ezek fontossági sorrendjét. Ez mindig az adott verstől függ, és az adott fordítótól. Ugyanaz a fordító is tud kétféle vers esetében elfogadható és – számomra legalábbis – elfogadhatatlan eredményt produkálni. Nádasdy Ádám például lefordította Keats versét, az Óda egy görög vázáról t úgy, hogy elhagyta a rímeket annak érdekében, hogy a vers többi elemét pontosabban adhassa vissza. A vers olyan gazdag, annyi minden van benne, a váza képei, a költő hullámzó, kérdő és felkiáltó viszonyulása ezekhez a képekhez és a bennük megnyilatkozó antik világhoz, művészethez, hogy el tudok feledkezni a rímek hiányáról. Nem így azonban Verlaine Őszi dal ának esetében: ott a forma elhagyásával a vers lelke illan el. A legfőbb kérdés mindig az, hogy élő vers keletkezik-e. Előfordulhat az is, hogy minden hűségi szempont teljesül, csak éppen a szöveg halott, a testben nem kering a vér. Most már elég régóta nem fordítok. Nem tudnám most megmondani pontosan, hogyan fognék neki, ha még egyszer megpróbálnám. – Ön fordított többek között – hogy csak a világlíránál maradjunk, s így is a teljesség igénye nélkül – William Jay Smitht, George Szirtest, Archibald MacLeisht, Audent, William Carlos Williamst, Ted Hughest, Derek Walcottot. Hogyan zajlott egy-egy ilyen kötet összeállítása? Gondolván itt a szorosan vett fordítói és kiadói munkán túl például a szerzővel való kapcsolattartásra, amennyiben volt erre lehetőség? – A felsoroltak közül kettőt ismertem/ismerek személyesen, Smith-t és Szirtest. Az ő esetükben az is szempontja volt a magyar kiadásnak, hogy mindketten sokat tettek, kitűnő fordításokkal, a magyar költészet nemzetközi megismertetéséért, akárcsak Daniel Hoffman. Vajda Miklós szervezte be őket a New Hungarian Quarterly ba. Lett ebből egy fontos antológia is, a Modern Hungarian Poetry , a Corvina és a Columbia University közös kiadásában 1977-ben. Smithnek lefordítottam a válogatott verseit, Hoffmantól pedig egy kötet terjedelmű poémát, a Pennsylvania nevét adó kvéker William Pennről, aki szerződést kötött az indiánokkal. Smith verseit én válogattam. Ő persze látta és jóváhagyta a válogatást. Ha több fordító volt, akkor többnyire egyikük válogatta az anyagot, Walcottot például Ferencz Győző. MacLeish már öreg volt, de még lehetett írni neki, kérdeztem is tőle egy-két dolgot levélben. Ő még kézzel írt levelet, nem volt könnyű elolvasni. – Az előző kérdésben említett kötetek közül számos az Európa Könyvkiadó azóta már legendássá vált sorozataiban, a Napjaink költészeté ben és az Új Pegazus ban jelent meg, melyek a szorosan vett kortárs világlírát szemlézték, s jelentettek meg fontos, kurrens költőktől köteteket. Bízvást mondhatom, hogy a mai, fiatalabb költőgenerációk körében kisebbfajta kultusza van ezeknek a sorozatoknak. Hogyan emlékszik rájuk, hogyan látta fontosságukat, jelentőségüket egykoron, s hogyan látja ma?
