Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 7-8. szám - Mircea Ivănescu: Igaz emlékek is léteznek ám; Avar; a halálról mint viszontlátásról (Mihók Tamás fordításai)
13 a halálról mint viszontlátásról 1. persze, hogy nem igaz, halál után nem látsz viszont senkit – a hal ál egy hosszú hullám mely behunyt szemmel magával sodor – és elringat – és először csak egy álom, de mindjárt utána ott a feledés – azután az idő értelmét veszti, csupán egy csönd, mely egyetlen visszhangjával saját maga ellen fordul – az pedig nimbusz, mint a gyertyaláng – azután a fény is értelmét veszti – aztán pedig a csönd mellőzi értelmét – felfüggesztve valamire aminek már nincs semmi értelme – azután az értelmek megny úzása , a lebegés a semmiben, a nemlét csontváza is, száj a szájban, mind megszűnnek létezni, azután nincs több azután, de mostan sincs, és már a halál is a múlté. 2. ám a halál mégiscsak viszontlátás – bár az, aki ezen az oldalán marad, hirtelen nyitja ki szemét – (és amit ő lát akkor, ha majd valaha is elfelejti – egy láthatatlan hangyanép a szemébe harap – azt szeme nem fogja többé látni, csupán körvonalakat). az aki megtekinthette a halál orcáját – látni fogja azt, amit a világ kezdete óta nem látott senki, amit mindig is lát – és bármilyen gyorsan takarná el szemét – bármilyen hangosan lihegne, hogy szeme és füle hallgatásának megsiketítő fényét elnyomja – amit akkor ott látott az az igaz megtestesülés volt, csak volt – hisz itt már az igazság nem jelent semmit – csak volt az, ami legelőször tekinthető meg és egyben következményektől mentes.
