Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 7-8. szám - Mircea Ivănescu: Igaz emlékek is léteznek ám; Avar; a halálról mint viszontlátásról (Mihók Tamás fordításai)
12 Mircea Ivănescu Igaz emlékek is léteznek ám Én is andalogtam egyszer kezemben egy emlékkel, gondosan szorítottam, nehogy leejtsem. (bár egyszer kicsúszott – és a földre gurult. finoman megtörölgettem a felsőm ujjával, nem féltem. az én emlékeim labdák – kipukkaszthatatlanok. csakhogy amikor kiejtem őket a kezemből, olykor nagyon messzire elgurulnak – én pedig lusta vagyok utánuk szaladni, vagy akár széleimig kinyújtózni, egyre hosszabb karomat leengedni, kergetni az emléket. inkább veszek egy másikat. az is lehet hamis.) andalogtam egyszer én is, tehát, egy emlékkel az ölemben – (és azon merengtem gonosz vigyorral az arcomon, hogy egy népszerű könyvben, nem emlékszem már kicsoda cipelte saját fejét az alvilágban, ekképp világosítva meg útját). végül is nem mindegy? Avar le szeretnék ülni a járdaszegélyre, várni, míg az utca végén beesteledik – a mostani magányom megőrzött-e bármit is a gyerekkori magányomból, amikor még nem tudtam, hogy az idő örökre elmúlik? lézetik egyáltalán valami, amivel meg lehetne váltani az akkori időt? egyetlen gesztus sem maradhat igaz, akkor sem ha az utcán ülsz ölbe hajtott fejjel? és a fény, mely a tárgyakra szóródik, és a tárgyak avarrá válnak, és avarrá válnak.
