Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 7-8. szám - Mihail Szemenko: Korok hívása; A peronon (Vonnák Diána fordításai)
7 Mihail Szemenko Korok hívása Vigyél az acélvázakhoz a betonhidakhoz, Lánchorgokhoz és kőbarikádokhoz, Vegyél a fogaid közé, te indulattalan, te közönyös düh, És a sors igyekszik szétkapcsolni majd az összeforrt kört, hiába. És a fekete kémények pokollá festették az eget, Hullámzó erdővel kontúrozzák a tájat. Ritmikus madarak acélforgáccsal szórják meg a várost, a metafizikától megfosztott étert akarják eloszlatni. Hív a hatalmas tömegek vascsattogása szüntelen zaja, ahogy a beton védelme alatt haladnak. Hívnak a versek, ahol a lélek közönyös a múlttal szemben, Ahol mérés és érdeklődés egymást keresztezi. A peronon A nedves ködben lámpák pislognak A peronon, tele árnyékkal, felsejlő sziluettekkel És akkor a középpontból – egyedül – áradt a halvány hősugár És a nyüzsgő estén menüettet remegett a fény A képzeletet felszította egy szürke utazóruha Csiklandozta egy hóbortos kalap erotikája És úgy mozogtak az árnyékok, mintha soha nem unnának bele És mozogva válaszolt a meginduló peron
