Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 6. szám - Bakonyi István: Minőségi folytatás (Dobozi Eszter: Hószín átfut, sár fennakad)
116 A Teher, álom, ború című, elégikus szépségű vers pedig egyfajta részösszegezés a valós és az élet folyamatát jelző útról. És a bizonyosságról: „…Telünk // még messze, mint odafent a vár.” Különös íze van e sornak a végső, azonos alakúságot is fölvillantó szó segítségével. A táj, a teremtett világ sok-sok csodája is rabul ejti a költőt, és ezáltal lesz közös az olvasóval az élmény. Mint ahogy azt is átélhetjük, ahogy két ember, a két társ meghitt kapcsolatát elénk tárja, az „egymás terhét viselők” szép harmóniájában. ( Milyen földrészek virulnak? A. J.-nek) A személyes létezés fájdalmai és szépségei ugyanakkor beleolvadnak a mindenségbe. Az is fontos, hogy egy nemes emberi kapcsolat kölcsönössége is megjelenik ebben a műben. Manapság különösen dicséretes ez a hang, ez a meghittség és humánum, a két ember szilárd egymásra utaltságának tükröződése. A fent már jelzett szépségeket erősítik olyan eszközök, mint pl. a finom áttűnések, az enjambement gyakori használata. Mindezek mögött ott van a minőségeszmény mindent meghatározó ereje, és mindenképpen említést érdemel az is, hogy Dobozi Eszter nem ragad le semmilyen „szekértábornál”, a szó legnemesebb értelemében őrzi szellemi függetlenségét. Ugyanígy jellemzi a költői fegyelmezettség azokban a pillanatokban is, amelyekben a teremtett világ részleteit tárja elénk. És jellemzi a fegyelmezettség is, ami igen gyakran a formavilág precizitásában nyilvánul meg. A Képek és képzetek című ciklus ebben az értelemben is kivételes: 21 nyolcsoros verse igazi kuriózumnak számít. A világ apró részleteit mutatja meg itt, a hétköznapi dolgok lényegülnek át a költő tollán. Egy jellegzetes mű ebből a ciklusból az Amarillisz : „Milyen volna belépni a kehelybe, / mint a méhek, bogarak? Araszolni / a viaszos sziromlevélen egyre / beljebb, majd föl a bibéig karomnyi / szálon. A ringó porzókon pihegve / megtelepedni. / Nem törődve holmi / árnyalakokkal. A fényes fehérrel / betelni, s csak lenni végtelenében.” Az öröklét varázsát is megidézi, miközben az ég (a szakrális) és a föld (a profán) közti létet ábrázolja. Akkor is, amikor tankáiban láthatjuk vonzódását a keleti szellemiség felé, és közben arra gondolunk, számára EGY a világ, egységes és összetett. A kicsiben ott a végtelen, a pillanatban az időtlenség. A titkok itt-ott látomásban tárulnak föl, a kínok után jön a megkönnyebbülés. Egyik legmegkapóbb verse A legkorábbi jel , a kicsi gyermek eljöveteléről, miközben szellemesen és finom eszközökkel játszik a Bíborka névvel (Bíbor ég, bíborba-bársonyba…). A megszenvedett sors ajándékát mutatja föl az olvasónak, hirdetvén a lét folytonosságát és a reményt. A Betlehem pedig mintegy „ikervers”, amelyben a betlehemi és a mai születés misztériuma olvad egybe. „…Nem csillagról, nem az égből / szóródik az arany pászma, / kisdedünk, akár a lámpa, / ontja: ezért lett testté. S Ő / világol.” Ilyen mozzanatokban gazdag Dobozi Eszter új kötete. (Orpheusz Kiadó, 2018 )
