Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Pethő Sándor: Botló drót
116 alighanem Iván Béla és Veres Péter is egyet értene. A határnyitást Szlovákia természetesen támogatja. Persze… a Nagy- és Kisszelmenc közötti határ, Szlovákia uniós csatlakozása esetén az Európai Unió külső határa lesz, ami Szlovákia számára a vízumkötelezettség bevezetésével jár. A két Szelmencen lakók számára meg azzal, hogy az ukrajnai oldalról vízummal kelhetnek át a fal u főutcájának az egyik végéből a másikba. Az ukrán követségi tanácsos hozzászólás á ban az ikerfalu kettéosztottsága a posztkommunista korban is megosztott Európa tragikus szimbólumává stilizálódik. Országa megingathatatlan elkötelezettje az európai integrációnak, aminek az Unió napokon belül megvalósuló bővítés e csak közbülső állomása lehet; előbb- utóbb nyilvánvalóan Ukrajnára is sort kell majd keríteni. Addig is elkötelezetten képviseli azoknak az ukrán állampolgároknak a jogait, akik számára a szlovák vízumkényszer megnehezíti, hogy az utazással kapcsolatos jogaikat gyakorolják. Köztük természetesen a kisszelmenciekét is. Az ő problémájukat egyébként az ukrán diplomata szerint nem a drága vízum és az annak megszerzésével járó körülményes ügyintézés oldaná meg. Egy vízummentes kishatárforgalmat biztosító kétoldalú egyezmény már annál inkább. Akár hozzá is tehetné: Ezt az Unióból akadálytalanul ki-be irányuló áru- és személyforgalmat ugyan vélhetően nem elsősorban a kisszelmenciek bonyolítanák, de kétségtelen, hogy e megoldásnak ők is a nyertesei lehetnének, hiszen így bármikor meg látogathatnák Nagyszelmencen még élő rokonaikat. A meghallgatást vezető demokrata párti kongresszusi képviselőnő célratörő racionalitással kezeli a problémát, mert ma még másutt is dolga van. Először tájékozódik: – Ez tényleg egy olyan falu, amit kettévág az országhatár? – Igen. Majd javaslatot tesz: Nem lehetne egy szuverén ország Kis- és Nagyszelmenc? Akkor ugyanis magától megoldódik a vízumkérdés. A történelemformáló lehetőségről a t árgyaló felek mindegyike lemond, a képviselőnő meg valószínűleg értetlenkedik magában, hogy vajon miért nem jó ezeknek a közép-európaiaknak a legkézenfekvőbb megoldás. A 2004-ben mindösszesen 800 lelket számláló ikerfalu népes sé gét tekintve n em is lenne a legkisebb állam Európában. L élekszáma ugyan a Máltai Lovagrendének még az egy tizedét sem érné el, ám az egyesített ikerfalunak épp annyi lakosa lenne, mint a Vatikánnak. Igaz, geopolitikai helyzete és nemzetközi jogi státusa alighanem lényegesen különbözne azétól. Körvonalazódik a kompromisszum: Kishatárforgalom nem lesz ugyan, de abban teljes az egyetértés: a határt meg kell nyitni. Jó fél évszázad után ez sem kevés. Főként ahhoz képest, hogy jó három éve még az egynapos nyitás lehetőségét is elutasította mindkét kormány. Lehet, hogy a civil társadalom torkából érkező, olykor izgága közép- európai értelmiségiek által dokumentumregényekbe fogalmazott kutyaugatás mégis felhallatszik a politikai Olümposz felhőeg é ig? (3) A washingtoni siker mindössze néhány hónap alatt több politikai barátot szerez a szelmenci ügynek, mint az ott élő emberek sorsa az elmúlt majd hatvan évben. 2004 decemberében a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága meghallgatja az író összefoglalóját a szelmenci ügyről, majd felkéri a szocialista párt egyik képviselőjét, hogy legyen a hányatott sorsú ikerfalu ügyének „nagykövete.” A képviseletnek ez a formája felemásra sikerül: a képviselő ezután még
