Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Lengyel András: A „pesszimista” presztízs-értelmezés (A Babits–Leopold-vita egy tanulsága)
65 nem mindig tudta elfogadtatni azzal a szakmai közösséggel, amelynek könyve elsődlegesen szólt. A mai történeti rekonstrukciónak éppen ezért e szótár belső kontúrjainak élesebbre húzása az egyik el nem hanyagolható feladata. 3 A könyv fő vonalainak felismerése szempontjából jó kiindulópont a Babits és Leopold közt a Nyugat ban lezajlott vita. Babits ugyanis, ígéretéhez híven, megírta a könyv kritikáját, és írását már a Nyugat 1912. május 1-i száma hozta is. Fölhasználta Leopold levelét, idézett belőle egy fontos passzust, majd így folytatta: „Másszóval: Leopold egy egész szociológiának alapjává a presztízs fogalmát teszi, amelyet élesen elkülönít a tekintély fogalmától. A tekintély logikai és ethikai motívumokra vezethető vissza, a presztízs alap- jában logikátlan és ethikátlan tünet, és ép azért – ezt a szociológus talán nem is mondja nyíltan, de egész könyvén átérzik – rossz . Mindazonáltal ez a rossz alaptünete az egész társadalomnak.” (Nyugat, 1912. I. 831.) Ez az értelmezés, amely az egész kritika logikai centruma, egyszerre érzékeny diagnózis és megengedhetetlen redukció. Babits jól hallja ki a könyvből Leopold „pesszimizmusát”, a tömegtársadalommal szembeni aggályát, ugyanakkor a modern társadalom belső kohéziójának, érzelem- és gondolatmechanikájának mibenlétéről, ellentétben a könyvvel, nincs szava, ezt a problémát igazában nem is érzékeli. E ponton Babits maga is azt a gondolattalanságot képviseli, amely ellen könyvét Leopold megírta. Ez érthető, mert Babits magával a presztízzsel, a presztízs középponti szerepével szemben is szkeptikus. Árulkodó e tekintetben, hogy a „presztízstüneményekre” egy helyen feltételes módban utalt: „ha a társadalmi lélektannak csakugyan spe- ciális alaptüneményeit képezik” , mondja (1912. I. 832.). Vagyis számára ez az összefüggés egyáltalán nem volt evidens. A presztízs, s így a könyv iránti szkepszise mélyén egy jól kitapintható modernista illúzió, az újba s az újításba vetett aggálytalan bizalom húzódik meg. „Nem tudok egyetérteni Leopold pesszimizmusával” , írta. „A presztízstünemények […] nem lehetnek károsak épp e társadalomfejlődésére. Presztízse mindig az újnak, a távoli- nak, az elzártnak van s minden presztízstünemény visszavezethető az ismeretlen tiszteletére, vágyára vagy félelmére, azokra a mély és nagy érzésekre, melyekkel az emberi lélek minden újdonsággal szemben áll. S ez valóban nagy dolog, mert hisz az emberi élet nagy eseménye az újdonság, az új érzés. Tisztelünk mindent, ami ismeretlen, távoli, ami számunkra még új érzések forrása lehet, semmit nem tisztelünk, amitől ezt nem várjuk. S szükségünk és kéjünk ez az érzés s szívesen elzárjuk megismerésünk elől a lehető érzések egy részét, hogy legyen lelkünknek izgató ismeretlen: ez magyarázata a tabutüneményeknek. S a presztízs megszűnése egy illúzió megszűnése: kéjforrásveszteség.” (1912. I. 832.) Nem kétséges, a fiatal, kísérletező és programosan „modern” Babitsnak fontos önjellemzése, vallomása e pár sor. Sokat elárul költői motivációjáról is. S az illúzió, amely érvelése mögött megfogható, az adott irodalomtörténeti pillanatban, a modern magyar irodalom csúcsra járása közben, történetileg érthető és magyarázható. Ez az illúzió kellett a kísérletezésekhez, a tematikai és poétikai újítások s felfedezésekhez. De tárgyi szempontból e vélekedés nem több, mint projekció, a saját lelki diszpozíció általános érvényű elvként való kivetítése. Így Babits saját meghatározáskísérlete sem több egy – frappánsan formulázott – modernista ideologémánál: „A presztízs tehát azt a viszonyt fejezi ki, amelyben az emberi lélek az ismeretlennel szemben áll s lényegileg több a tekintély egy elítélendő, indokolatlan neménél.” (1912. I. 832.) Vagy úgy is mondhatnánk, ez az „optimista” presztízs-értelmezés esete. Ezzel azonban elzáródott a könyv megértésének lehetősége. A könyv általánosságban való dicsérete így természetesen keveset ér. Hogy a „könyv érdekes és jól van megírva” , hogy „figyelmünket felhívja” e fontos tüneménysorra, hogy
