Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Lengyel András: A „pesszimista” presztízs-értelmezés (A Babits–Leopold-vita egy tanulsága)
64 A március 3-i levél vonatkozó passzusa a presztízs-könyv metaszövege, szerzői értelmezési kerete. Érdemes számolnunk vele. A gondolatmenet első fele a kortárs-szociológia kritikája, a distanciálódás: „Pokoli zűrzavar, minden gondolkodó embert undorító gondolat- szemét gyűlt meg az utolsó évtizedekben »szociológia« gyűjtőnév alatt” , írta. „Az emberek – a kérdés ismerettani tisztázása helyett – oly szisztémákon és beosztásokon törték a fejöket, melyek a lehető legnagyobb mértékben emlékeztessenek a természettudományok szisztémáira, beosztására s. i. t., anélkül, hogy az új diszciplina belső logikája, helye gondolataink között nyugtalanította volna vérszegény és végig nem gondolt analogizálásukat. Én igen régi eredtű meghasonlással néztem sokáig kisded játékaikat, amíg beláttam, hogy vagy gondolkoznom kell vagy odább állnom. Az egész, gyönyörű nagy szociológiában Ön m. t. Uram a társada- lom fogalmának, az egész diszciplina ez ősprotoplasmájának egy valamire való kísérletét sem találhatja meg. Mi a különbség pld. társadalom és részvénytársaság közt? kérdezze meg kérem e vaskos könyveket firkáló uraktól, hol kezdődik a társadalom? miben különbözik minden más tüneménytől? hol van a szociológia sui generis birodalma, ami nem-jog, nem-ethika, nem-pszichológia nem politika s. í. t., hanem ismereteink egy külön, minden mástól megkü- lönböztethető , saját törvényű világa.” (Babitslev 97–98.) A gondolatmenet második fele az így előkészített specifikációnak a meghatározása. A leopoldi elkülönböződés, s egyben a saját tárgy kijelölése, tematizációja. Úgy vélte, „hogy jogi, ethikai, pszichológiai, politikai stb. ismereteink, vagyis a már ismert diszciplinák mindaddig nem mondják fel a szolgálatot az emberek társas együttélésének vizsgálata körül: amíg az emberek szeretni vagy gyűlölni tudják egymást (elfogultság, előítélet) vagy érteni tudják egymást (fogalom), de menten kifogyunk régi diszciplináinkból, mikor az előítélet és fogalom a tömeges állandósággal lehetetlenné válik: mikor az emberek már nem ismerik egymást, mikor az értékelés már csak pszichológiai, gondolatmechanikai. A látszat-uralom világa, mely elébb nem volt, a mérkőzés nélkül való diadalok s az értékelés nélkül való hódolatok világa: íme, ez a csak-társadalom , a csak-éppen- társadalom . Úgy éreztem, hogy e világnak külön logikája van, helyesebben logikátlanságának törvényszerűségei lehetnek, hogy lelkesedések és embergyűlöletek zúgják keresztül, amelyeket lehetetlen erkölcsieknek nevezni s. í. t. Szembeszökő, óriási tüneménysoron akartam úttörése- met szemléltetni, elkülönítve a presztízstől a tekintélyt.” (Babitslev 98–99.) Magáról a szorosabb értelemben vett presztízsről itt csak egy rövid félmondat szól, az sem definíció, hanem csak elhatárolás egy hagyományos, már bevett fogalomtól, de maga a gondolati szerkezet, amelyben mozog, világos. Nem mondja ki explicit alakban, de egyértelmű, a társadalmiság (voltaképpen tömegtársadalmiság) mibenléte az, amely foglalkoztatja, s amely szerinte a társadalmat konstituálja, egy „látszat-uralom” – egy olyan látszaton nyugvó uralom, amelynek ő a hagyományos tekintélytől való megkülönböztetésül a presztízs nevet adta. (Arról, hogy miért éppen a presztízs szó lett a jelölője annak az óriási „tüneménysornak”, amelyet könyvében bemutat és elemez, itt, e levélben nem esik szó. Erre később még vissza kell térnünk.) Megközelítése újszerűségével, mondhatnánk, eredetiségével, s az abból adódó nehézségekkel mindenesetre Leopold tisztában volt, s nagy önismerettel szólt is róla levelében: „Sok keserűség közt életet a remény, vigasztal annyi mindenért, hogy újat mondtam.” „[B]iztosra veszem, hogy a dado- gás és nehézkesség, mely elméletemet és stílusomat beárnyalja, a születő új gondolatrendszer fájdalmát, gyermeki fájdalmait jelzi s ami szó-faragás és árnyalat-hajszolás van benne, a magányos, úttalan gondolkodó tanácstalansága, aki keresett, de nem talált praecedenseket és szótárakat.” (Babitslev 99.) Ez a felületesen olvasva csak szokványos magamentségnek tetsző magyarázat, húzzuk alá, nagy önismeretről s világos szakmai öntudatról árulkodik. Leopoldnak csakugyan egy új „szótárat” is alkotnia kellett, s ez hol sikerült neki, hol nem. A könyv legsebezhetőbb pontja éppen az, hogy e szótár szavai nem mindig kellően markánsak, átütőek, s javaslatait
