Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Lengyel András: A „pesszimista” presztízs-értelmezés (A Babits–Leopold-vita egy tanulsága)
62 Lengyel András A „pesszimista” presztízs-értelmezés A Babits–Leopold-vita egy tanulsága „...ha valaki saját belső értékét kívánja jelezni prestige-e hangoztatásával, téved, mert csak sikerét jelzi vele, az emberek lelkében elért kedvező értéklátszatot, melynek magja vagy belső üressége még kérdéses. Egyenlő körülmények között mindig nagyobb prestige-e van annak, aki szavaira, mint annak, aki erkölcsére vigyáz.” (Ifj. Leopléd Lajos, Huszadik Század, 1910. 1–2. sz. 112.) „Ingyen szalonna csak az egérfogóban van.” (Városi folklór, a 21. sz. elején.) 1 A születő modern magyar társadalomtudomány egyik legjelentősebb – sok vonatkozásban máig izgalmas – műve alighanem ifj. Leopold Lajos (1879–1948) 1912-ben megjelent monográfiája, A presztízs . 1913-ban angolul, 1916-ban németül is megjelent, s fogadtatása nemzetközileg is jól alakult. Idehaza többek között olyanok írtak róla, mint Jászi Oszkár a Huszadik Században, Babits Mihály a Nyugatban, vagy Palágyi Menyhért a Magyar Figyelőben. Külföldi recepciójáról a Huszadik Század terjedelmes, sok tételt tartalmazó szemlét adott. S ami a magyar szociológia történetében nem túl gyakori, évtizedek múlva, a professzionalizálódó magyar szociológiatudomány felfedezte a maga számára e könyvet, s a 80-as években új, szélesebb olvasói körhöz is eljutó kiadás született belőle. A történetírás, a szaporodó tanulmányok tanúsága szerint, magát a szerzőt, Leopold Lajost is felfedezte. A szekszárdi születésű kitűnő író és szociológus története mégsem sikertörténet. A magyar társadalomtudományok szaggatott, amnéziás története ugyanis eleve kizárta, hogy az arra érdemes művek egy szervesen épülő folyamat részeivé, tartópilléreivé váljanak – jellemző, hogy már voltak világhírre jutott magyar szociológusok (külföldön), amikor itthon az akadémiai-egyetemi intézményrendszer még nem fogadta be a szociológiát, a „szociológus” szó szitokszónak számított. S ami még rosszabb, az emelkedő szakaszokat a „történelem” utóbb is rendre visszametszette. (Zárójelben érdemes megjegyezni, a korviszonyok ma sem kedveznek e tudásterületnek. Tetszik vagy sem, e tudomány – tisztelet a kevés számú kivételnek – mára piaci megrendeléseket kielégítő „közvélemény-kutatási” jelentések gyártójává redukálódott.) Ráadásul Leopold Lajos helyzetét, tudománytörténeti sorsát mindemellett személyi körülményei is kedvezőtlenül alakították. Mint szociológus (ahogy már Jászi Oszkár fölemlegette róla szólva) outsider volt, mint társadalomtörténeti képlet pedig atipikus. Földbirtokos volt, aki csakugyan gazdálkodott, s szociológiával, irodalommal csak szabadidejében, benső késztetéseinek engedelmeskedve foglalkozott. S helyzetét bonyolította, hogy ráadásul úgynevezett kikeresztelkedett zsidó értelmiségi volt, aki nem a jellegzetesen „zsidós” társadalmi szerepekben mozgott – társadalomtörténeti határhelyzetben élt. Hogy egyike volt a kor sokoldalúan képzett, tudás- és kultúra-
