Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Márai Sándor: Karácsonyi levél
27 a kommunizmus diadalát sietteti? Rákosi testi habitusában emlékeztet a joviális és zömök Hruscsovra, aki ugyancsak szeret mosolyogni, és pontosan úgy mosolygott a Sztálin halálát követő minisztertanácson Berijára, 12 akit röviddel később felkötöttek, mint ahogy Rákosi mosolygott Rajkra és mindazokra, akiket az elmúlt tíz évben, baráti megbeszéléseket követően, bitóra küldött. De a mosoly ősforrása Sztálin volt, a georgiai, akinek fényképe, Sulzberger tanúsága szerint, több példányban most is ott függ Rákosi dolgozószobájának falán. Ezek a fényképek tanították Rákosit mosolyogni. És a magyar írók bölcsen cselekszenek, ha tanulmányozzák ezt a mosolyt, most még, sebtiben, amikor Rákosi mosolya játszi és eleven. Mert a mosoly olyan emberi tünemény, amelynek természete változékony: néha gyorsan eltűnik, de néha odafagy az arcra. Vasárnapi krónika, 1956. nov. 4. Márai Sándor vasárnapi krónikája következik. New York-i otthonából minden vasárnap mondja el krónikáját a Szabad Magyarország Hangjának hullámhos zszán. Október 23-án, kedden éjfélkor hangzott el az első hír az amerikai rádiókban, hogy Budapesten „történt valami”. Az elkövetkező napokban, amint óránként, majd később szüntelen ismétlődéssel érkeztek a hírek a magyarországi drámáról, a nagyvilág megtanult valamit. Az első hírek még tüntetésről beszéltek. Aztán kormányválságról. Aztán utcai harcokról, később polgárháborúról. Aztán minden újság, minden rádió, minden nyelven, nem szűnő ismétléssel, hírt adott arról, hogy ezekben a napokban a föld népei megtanultak egy leckét. E napokban, amíg Budapesten, a magyar városok és falvak útjain és terein magyar szabadságharcosokat gyilkoltak a szovjet tankok és gépfegyverek, a világ megtanulta és megértette, hogy van egy ország, amelynek Magyarország a neve, és amelynek lakossága, tízmillió ember, inkább a halált választja, mint a kommunista parancsuralmat. A hírek sokasodtak, ismétlődtek, és a világ megértette, hogy a Szovjetunió nem tudja „legyőzni” Magyarországot, mert egy 200 milliós lélekszámú, állig felfegyverzett nagyhatalom nem „győzhet le” egy tízmilliós lélekszámú, fegyvertelen népet. Minden, amit tehet, hogy meggyilkol egy védtelen népet, és ez a gyilkossági kísérlet Magyarországon elkezdődött a pillanatban, amikor a kommunista kormány felszólítására a szovjet tankok öldösni kezdették a magyarokat. És a világ megértette, hogy ez nem „győzelem”, hanem gyilkosság. Ezekben a napokban a világ megértette, hogy él egy nép, amely a szabadságot nem iskolakönyvekből és hazafias népünnepélyeken tanulta, hanem az élete árán követeli. A népek, amelyek a kommunista imperializmus terrorját nyögik, e napokban megértették, hogy a lánc, amellyel megbilincselték őket, a valóságban csak olyan erős, mint a leggyöngébb láncszeme. És ez a láncszem Magyarországon elpattant. A keleti és nyugati megbékítők és várakozók, akik az elmúlt évtizedekben mindig találtak mentséget, valahányszor a kommunista terror embertelenségeiről hír érkezett, 12 Lavrentyij Pavlovics Berija (1899–1953) szovjet–grúz politikus, belügyminiszter, a titkosrendőrség irányítója. 1953-ban halálra ítélték és kivégezték.
