Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Zelei Miklós: Út az Államokba
6 – A maga meghívólevelét meg én kaptam meg, tanár úr – mondja dr. Koncz. – Na végre! Megjött? – Ezek ott a levélcenzúrán annyira bebasztak, már bocsánat, tanár úr, hogy összecserélték a leveleinket. – Akkor most én is kérem az enyémet – mondja Jenei tanár úr. – Ilyen szar munkát végezni – mondja dr. Koncz. – Még ilyen szar munkát. Nem is értem. – Könnyen kiköszörülhetjük a csorbát – mondja Jenei tanár úr. – Nincs semmi probléma. Koncz elvtárs már megkapta a levelét. Én is megkapom az enyémet. – Én visszaküldtem a feladónak. – Amerikába? – Ugye, tanár úr, köztünk marad? – Mi, Koncz elvtárs? – A Jancsi! Nem népszerűsítem én – mondja dr. Koncz –, hogy közeli rokonaim élnek az Egyesült Államokban. Megzavarná a dolgozókat. Nem értenék! Akkor hogy is van ez most? Pedagógus voltam én is, tudok nevelni, tisztában vagyok a jelképek fontosságával. Szimbolikából írtam a kandidátusi disszertációmat, Hogyan díszítsük fel az osztályt május 1-jére?, ez volt a címe. – Ezt sokan számon tartjuk – mondja Jenei tanár úr. – Igen? Örülök neki! Tehát a Jancsi. Vagyis Johnny, aki küldte nekem a meghívólevelet. Titokban marad. Köztünk. – Hát persze, Koncz elvtárs. – És ennek fejében megy maga is Amerikába. Természetesen nem oda küldtem vissza a meghívólevelét, hanem ide a levélcenzúrára. Ahonnan jött! – New Yorkban adták... – Persze, persze. De kérem a borítékot is! Köszönöm. Milyen szép, díszes, amerikai boríték, nagy bélyegekkel. Ebben fog a meghívólevele megérkezni, a saját borítékjában. Úgy lesz az rendben. És az elvtársak is sokat tanultak az esetből, megnyugodhat a tanár úr.
