Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Fehér Renátó: Szerep és cselekvésmód (A magyarországi szamizdat kibontakozása és stratégiái 1977 és 1981 között)
114 legtöbb rokonságot, de általában a magyar gépiratos és nyomtatott szamizdatfolyóiratok többségére is ez a tartalmi elköteleződés a legjellemzőbb. Sükösd Miklós – Walter Ongra hivatkozva – a kommunikációtechnológiai egyedfejlődés egyik állomásaként írja le a független szó írássá technologizálását, hozzátéve, hogy „a szamizdat kiadványok technológiai előállításának fejlődése néhány évtized alatt újrajátszotta a kommunikációtechnológia fejlődésének eredeti folyamatát” . 36 Ahogy azt Sükösd is jelzi, a magánjellegű, személyes műveket tendenciaszerűen követik a közösen írt és olvasott kiadványok: a kollektív napló folyóiratra Magyarországon az 1977-ben Kornis Mihály ötletéből induló Napló az evidens példa. És noha az öndokumentálás feladatait ellátta, a diskurzus lehetőségeit képes volt megteremteni, összehozta a marginális értelmiségiek különböző csoportjait, szubkultúráit egyfajta bizalmi hálózattá, a három példányban keringő Napló arra értelemszerűen mégsem volt alkalmas, hogy az ellenzékiség egyik kulcstörekvésének, egy eszközeihez képest kiterjedt alternatív nyilvánosságnak a fóruma legyen. A Napló hoz is hasonló gépiratos, eseti, kis példányszámú kiadványok után logikusan merült fel a rendszeresen megjelenő lap alapításának igénye. Így lesz a szamizdatból tehát – Sükösd fogalmát használva – tiposzféra, a nyomtatott betűk nyitott univerzuma, a tipografikus szöveg körül megjelenő társadalmi kommunikáció tere, amely teljesíti az ellenzékiség egy másik, fentebb kirajzolódó kritériumát: normát szeg, amikor megtöri a cenzúrarendszert, a Habermastól is ismert reprezentatív nyilvánosságstruktúrát, a tájékoztatási és propagandamonopóliumot. 37 E propagandamonopólium birtokosa az a pártállam, amelynek nevében például az MSZMP Központi Bizottsága Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya (MSZMP KB TKKO) jár el. Ahogy Pollack és Wielgohs is utalt rá, az ellenzék leírásának egyik lehetséges, de semmi esetre sem kizárólagos módja az ellenzéki közegnek a hatalmi-represszív nézőpont felőli leírása. Az MSZMP KB TKKO az évek során több „ellenzékhatározatot” is készített a Politikai Bizottság számára, ezek közül az első még az előkészítő szakasz idejére, 1980 decemberére esik. 38 Ez „a belső ellenséges-ellenzéki, ellenzékieskedő csoportok tevékenységét” szemlézi, a mozgalommá szerveződés szándékát orrontja, visszautal a legutóbbi tájékoztatóra, ami a második Charta-aláírás kapcsán született, majd 1968-tól kezdve végigveszi az ellenzéki csoportok létrejöttének, rétegződésének, elméleti és politikai platformjuknak a fejlődését. A hetvenes évek második felében, a kivándorlásokhoz is kötődő generációváltás kapcsán, a dokumentum direktebb politikai jellegű tevékenységet észlel (új vezető garnitúraként Bence Györgyöt, Kenedi Jánost és Kis Jánost nevesíti), a nonkonform magatartás és a különállás új szakaszát, noha egységes ideológiai-politikai platformot nem, inkább eklekticizmust lát. De épp ezzel összefüggésben, a Bibó Emlékkönyv kapcsán, népfront lehetőségére hívja fel a figyelmet, amelyet a nem marxisták, a polgári radikálisok és a nacionalisták együtt alkotnának. Érzékeli a magyar emigráció szerepét (elsősorban a párizsi Magyar Füzetek et nevesíti), a más kelet-európai ellenzéki mozgalmak felé való tájékozódást, valamint azt, hogy ezekhez a mozgalmakhoz hasonulóan igyekeznek egy „második nyilvánosságot” teremteni olyan kéziratos művek terjesztésével, amelyek a szocialista rendszerrel, a párt politikájával ellentétes elméleti és politikai nézeteiket közvetítik, a tájékoztató retorikai-politikai-taktikai észrevétele szerint. A határozat több teendőt megfogalmaz: e szocializmusellenes csoportokkal szemben a politikai munka eszközeit kell érvényesíteni (adminisztratív eszközöket csak bűncselekmény esetén), 36 Sükösd Miklós, A szamizdat mint tiposzféra , Médiakutató, 2013/2. 15–16. 37 Sükösd, Uo., 22. 38 Csizmadia, A magyar demokratikus… Dokumentumok, 105–117.
