Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Fehér Renátó: Szerep és cselekvésmód (A magyarországi szamizdat kibontakozása és stratégiái 1977 és 1981 között)
115 következetesen kérni számon a művelődéspolitika elveit a kulturális műhelyekben, széles körű részvételt biztosítani az értelmiségnek, ezáltal az ellenzéki csoportokat elszigetelni, a nem ellenséges elemeket róluk leválasztani, például megakadályozni egyesek esetében a többféle „nyilvánosság” használatát. Összességében az látszik, hogy a tájékoztató és a határozat minél nagyobb távolságot igyekszik rögzíteni a párt politikája által vitt „hivatalos” marxista álláspont és az ellenzékieknek, a dokumentumban kevéssé körvonalazott, a nyugati magyar hatásoktól, és főleg a lengyel ellenzéki mozgalomtól megzavart, „kívülről vezérelt” szemlélete között. A dokumentum alapján szakadozni látszik az a fentebb ismertetett materiális legitimációs keret, amely a hatvanas-hetvenes években (Körösényi András fent idézett tanulmánya utalt erre) volt uralkodó: azokat a segítségnyújtó társadalmi szerveződéseket, amelyek a szegénység kérdésével (Szegényeket Támogató Alap) vagy alkalmi munkaközvetítéssel, jogsegéllyel foglalkoztak (Munkanélküliek Után Kutató Intézet; Kirúgottak Után Kutató Intézet), nem a partikuláris érdekartikuláció miatt bírálja, ezeket a problémákat még a határozat is elismeri, hanem az ezekhez kapcsolódó lehetséges ellenzéki politikai szempontok tematizálása miatt. Ellensúlyozó politikai munkára szólít akkor is, amikor a legfenyegetőbb veszélyt az ellenzéki cselekvéskultúra szélesedő spektrumában és az alternatív nyilvánosság megerősödésében látja, amely potenciálisan a mozgalmi szerveződés alapja lehet. * „ A Beszélő rendhagyó eseményekről fog beszélni: egy-egy személy vagy több ember együtt átlépi a hatalom és az alattvalók közötti érintkezés szokásszabályait , ellenszegül a sérelmes parancsnak, jogaira hivatkozik, nyomást gyakorol feljebbvalóira… Szeretnénk utánajárni, mi készteti őket a viselkedési rutin feladására (…) Természetesen beszámolunk azokról az esetekről is, amelyeket Magyarországon ellenzéki fellépésnek neveznek: néhány ember a széles társadalmi nyilvánosság előtt veti el az engedelmeskedés rutinját , hogy minél több ember számára demonstrálja, van lehetőség önálló cselekvésre. (…) Abban szeretnénk lehetőségeinkhez mérten segíteni, hogy önmagáról tudjon igazabb képet az a halkan morajló embertömeg, amely fölött a két törpe kisebbség – az ellenzék és az ország vezetése – fennhangon perel egymással ” (kiemelések tőlem: F. R.) – írja Kis János az 1981 végén megjelent Beszélő első számának Lapunk elé című lapindítójában. Ebben a bekezdésnyi szövegrészben megtalálhatók mindazok a fentebb már felvetett kulcskérdések, a normaszegő cselekvéstől/fellépéstől, az erről is informáló, mozgósító alternatív nyilvánosságig, amelyek a közösséggé váló ellenzék gondolkodását ezekben az években meghatározzák. Azzal pedig, hogy felmerül a szövegben a jog fogalma, mint a létrejött Beszélő-körnek és a demokratikus ellenzék formálódó politikai krédójának egyik fontos eleme (az emberi jogok ügye), körvonalazódik az a megelőlegezett politikai tartalom, amelynek kifejtéséhez a szamizdat, a nyomtatott alternatív, második, ellennyilvánosság a továbbiakban is eszköz és fórum lesz.
