Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Fehér Renátó: Szerep és cselekvésmód (A magyarországi szamizdat kibontakozása és stratégiái 1977 és 1981 között)
108 lengyel szükségállapot kihirdetéséig és a Beszélő első számának megjelenéséig tart. Persze Bozóki kifejezésének átvétele és használata („előkészítő szakasz”) természetesen csak utóidejűségében helytálló, hiszen általában az ellenzékiség maga, annak tagsága az idő szerint, a Charta-nyilatkozatot megelőzően meglehetősen körvonalazatlan, és ettől az aktustól sem válik feltétlenül egy csapásra monolittá. Ugyanígy az utak, a stratégiák és a célok is felettébb heterogének, valamint a résztvevők egyéni politikai genealógiái is nagyrészt eltérőek, elég csak végigolvasni már az első, de különösen a második Charta-aláírók névsorát. Ha feltételezhető is tehát valamifajta egymástól független, de szándékában valahol mégis közös készület , akkor sem jelenthető ki egyértelműen, hogy ez pontosan mire irányult, még ha az világos is volt, hogy a szovjet érdekszféra országai által is aláírt és ratifikált 1975-ös Helsinki-nyilatkozat új taktikai lehetőségeket kínált a térség másként gondolkodói számára. Bizonyos csoportdinamika, csoportidentitás legfeljebb az egykori, némileg kibővült Lukács-óvodáról, a Kemény-iskoláról feltételezhető. Mindenesetre a (már létező) gépiratos magyar szamizdat közreműködői akkoriban nagyrészt másként gondolkodóként, a marginalizáltság különböző fokain 7 , például értelmiségi segédmunkából éltek, „mestereik” közül számosan ekkor hagyták el az országot. 8 A szamizdatos ellenzék kifejezést használom, mert ez a vonás, a kommunikációnak ez a médiuma, egy születő alternatív nyilvánosság írásos dokumentumai állnak érdeklődésem középpontjában, s a párhuzamosan működő szamizdatos ellenzéki csoportok közül is legfőképp a majdani Beszélő és köre – a következőkben tehát leginkább ennek a szellemi közegnek a tevékenységére utalok. Ugyanakkor az előkészítő szakasz leírása során érdemes észben tartani Kis János szavait: „A hetvenes években lázas életet élt Pesten egy felettébb sokszínű, számos egymást átfedő körből összeállt társaság – avantgárd képzőművészek, nonkonform írók és költők, underground színtársulatok, félig megtűrt rockzenekarok, rendhagyó építészek, rendszerkri- tikus filozófusok és társadalomtudósok –, melyet elsősorban az tartott össze, hogy kilógott az állami intézményekből. Önálló szubkultúra volt ez; aki akarta, teljesen belefeledkezhetett a nem hivatalos tárlatok, lakáson bemutatott színielőadások, gépiratos kiadványok, házi szemináriumok és házibulik forgatagába.” 9 (kiemelés tőlem: F. R.) Elsődlegesen tehát az „előkészítő szakaszra” vonatkozóan az ellenzéki szerep fejlődés leírására, e szerep tipologizálására, a szamizdat mint ellenzéki cselekvésmód bemutatására teszek kísérletet 10 , szem előtt tartva, hogy mindez csak kontextualizálni képes azt az Dokumentumok, 75.; a Charta-szolidaritási nyilatkozat „többet jelentett elvi gesztusnál: általa a [magyar] demokratikus ellenzék mintegy konstituálta önmagát” , Dalos Györgyöt idézi Csizmadia, A magyar demokratikus… , Monográfia, 99.; A harmincnégyek levelével kezdődött , Farkas Attila interjúja Kis Jánossal, Magyar Hírlap, 1992. január 9., 9. 7 A Beszélő leendő szerkesztői közül például Kis János ekkor szabadúszó fordítóként dolgozott, Petri György szintén szabadúszó volt. Kőszeg Ferenc 1980 januárjáig az Európa Kiadó szerkesztője, majd könyvesbolti eladó. Solt Ottiliát 1981-ben bocsájtották el állásából, a Fővárosi Pedagógiai Intézetből. Persze a közvetlen magon túl többen is a kettős publikálás stratégiájával éltek, közülük is volt, aki a Beszélő ben álnéven publikált. 8 1977-ben hagyta el az országot Heller Ágnes és Fehér Ferenc, Kemény István, Márkus György és Márkus Mária, Vajda Mihály. 9 Kis János, A féltett gyermek , Beszélő, 2004/2. 10 Persze maga az „előkészítő szakasz” sem előzmény nélküli: a későbbi szamizdatos ellenzéket alkotó szellemi kör marginalizálódásának (de ezáltal egymásra találásának is) fontos állomása volt a hetvenes évek elején a Haraszti-per, a „filozófusper” vagy a Konrád György és Szelényi Iván által írt, Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című könyv botránya és kálváriája. De természetesen vissza lehet lépni 1968-ig, a prágai tavasz leverése iránt érzett szemléletformáló csalódásig, amely hatvan- nyolcasokká szervezte a generációt.
