Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Győri László: A kis ebihal
13 pont alszik, lassan eléri születési súlyát, néhány hónap múlva a kétszerese lesz, az arcán kétszer annyi érzelem fog megjelenni, már nem akárhogyan néz, csak úgy a világba, hanem egyenesen rád. Tekinget, rád mosolyog, fintorokat vág, látszik, hogy nem tetszik neki valami. De kezd rendet tartani, éjszaka alszik, nappal ütemesen él. A csecsem ő körül mindig új tennivalók akadnak, olyanok, amilyenek nem voltak addig, és a szülők minden nehézség nélkül, ösztönösen vagy tudatosan el is végzik őket. A kis lakás egyre tágul, egyre nő a tér, ahogy Márton úr egyre több örömmel szolgál. Jó tanács Ha éjszaka sír a kisbaba, aludjunk tovább, mintha mi sem történt volna. Ha sír, az nem sírás, egyszer ű beszélgetés, egy kicsit egyoldalú, de az. Megszólal, olyan hangon, amire mi, balga felnőttek, azt szoktuk mondani, hogy sír a kisbaba. Még egyszer: a kisbaba nem sír, hanem egyszerűen beszél. Nem tudja, hogy az igazi beszélgetés úgy zajlik (zajlik!), hogy én mondok valamit valakinek, az pedig válaszol rá. A kisbaba magában mondja egyfolytában a hangokat: azok is szavak, mondatok, csak mi nem tudjuk megfejteni, titkosítja őket, anélkül, hogy tudná: titkosít. Ne akarjuk megfejteni, úgysem sikerül, aludjunk tovább. Ha még akkor sem hagyja abba, menjünk ki a konyhába, próbáljunk az asztalra, karunkra dőlve elszunnyadni. Ha azt álmodjuk, hogy még mindig beszél, sőt, mi több, egyre erőszakosabban, gondoljunk arra, hogy annak a gyereknek apja is van, és ha ezt sikerül megállapítanunk, nyugodtan aludjunk tovább, majd csak csinál vele valamit. Elegyedjenek szóba ők. Ha a gyerek apja süket, vagy úgy csinál, mintha süket volna, felőle fölfordulhat a ház, rázzuk föl: – Nem hallod, sír a gyereked! – Ha nem hallja, menjünk egészen közel a kisbabához, és kezdjünk el sírni mi is. Egy fokkal erősebb hangerővel, mint ő. Meglepetésében elhallgat. Hogy valóban így történik, ahhoz elég nagyszámú kísérlet szükséges. Ne sajnáljuk a fáradságot, megéri. A kísérletbe vonjuk be a gyerek apját is, hárman sírjunk, háromfelé, és amikor már az egész lakás sírással lesz tele, hirtelen hallgassunk el. Ha még akkor is egy vékony hang hallatszik, meg-megújuló erővel, fáradhatatlanul, töprengjünk el rajta: éhes? szomjas? Kerüljük a tanácstalanságot, életkortól függően szoptassuk meg, etessük meg, vegyük kézbe a dolgokat, mi irányítsuk a csecsemőt, mert a végén még ő fog bennünket irányítani, amit azonban sohasem engedhetünk meg – élete végéig. Ekkor alapozzuk meg a köztünk lévő viszonyt. Legyünk a csecsemő zsarnokai, a gyerek apját is ebben a szellemben neveljük! Meg fogja hozni a maga gyümölcsét: engedelmes állampolgárt (családpolgárt) kapunk, s ha megkaptuk, akkor már neki is megengedhetjük, hogy legyenek bizonyos jogai. A sírás joga egyelőre megilleti, de törjük le minél előbb, megéri. Ki ne sírna, ha rosszul érzi magát a világban? De biztos, hogy rosszul érzi magát? Töltsünk el hosszú éveket ennek a kérdésnek a megoldására, ha sikerül választ kapnunk rá, elmondhatjuk: jó szülők voltunk. További jó tanáccsal is szívesen szolgálok, ígérem, azok is éppen olyan hasznosak lesznek, mint ez.
