Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Staar Gyula: Összetartozás (A Forrás és a Természet Világa)
173 Becsületükre mondva, szép lett az a különszám, miként az Együtt. V. L. köszöntése különszámunk is, amiért a Nyíri-erdészház felé tartva beugrottunk a nyomdába. Az erdészháznál nagy bográcsban készült a gulyásleves, s ott volt már Szegedről feleségével Olasz Sándor, Kecskemétről pedig a Forrás csapata: Füzi László, Buda Ferenc és Bahget Iskander. (Monostori Imre akkor éppen betegséggel küzdött, de lélekben ő is velünk volt.) A nádtetős erdei pihenőhely hosszú faasztalánál azután mindannyian mondtunk az ünnepeltnek néhány jó szót, gondosan ügyelve arra, hogy a tiszteletére közös erővel megírt különszám legyen a középpontban, ne közvetlenül az ő személye. Azután ünnepélyesen felbontottuk a nyomdai csomagot, elcsendesülve nézegettük a folyóiratot, rendhagyó címlapját, melyen egy kerekes kútból vizet felhúzó két ember volt látható. Háttal álltak az olvasónak: Németh László és Vekerdi László. A gulyásleves is finom volt, s talán a baráti társaság és a környezet is tette, régen láttam ilyen nyugodt, békés hangulatban Vekerdi Lászlót. Hazafelé indulva rövid látogatást tettünk Hetényegyházán Iskandernél, megcsodáltuk gyönyörű kertjét , folytattuk a baráti beszélgetést. Hazafelé vezetve az autóban megkövettem őt a szeretőn erőszakos köszöntésért: – Amikor majd elolvasod ezt a különszámot, remélem, megbocsátod, hogy akaratod ellenére készítettük – mondtam. Megérintette a kezem: – Már most megbocsátottam. Régen éreztem ilyen jól magam, mint a mai nap, közöttetek, így együtt. Röviddel ezután megjelent a Tiszatáj szép kiadványa is, mely a Vekerdi Lászlóról megjelent fontosabb írásokat gyűjtötte kötetbe. 13 A Természet Világa 2006. októberi száma csodaszép erdélyi tájképpel jelent meg, a Gyimesek vidékéről. A felvétel készítője Bahget Iskander volt, a Forrás műhelyéhez tartozó fotóművész. A folyóirat belső színes oldalán válogatást is közölt alkotásaiból, munkásságát a lapban Füzi László méltatta: „Bahget Iskander fotóművész a hatvanas évek végén érkezett Magyarországra, tanulni. Itt maradt, családja, közben kialakult családja tartotta itt, s a magyar világ, ahogy mondani szokta, a magyar tanya rejtélyes és nyílt világa. Munkássága számos ponton összenőtt a Forrás című folyóirat munkájával. Íróportréi, szociofotói nélkül a lap ma már elképzelhetetlen lenne. Mint minden nagy művésznek, úgy Bahget Iskandernek is vannak titkai. Az ő legnagyobb titka az, hogy Szíriából érkezettként miképpen is talált rá a magyar irodalom hullámhosszára, miképpen hallotta meg azt a hangot, amelyik a magyar irodalom nagy alakjainak a műveiket, munkáikat diktálta. A másik titok már mesterségbeli: Bahget Iskander írókról soha nem készített beállított képet. Ilyen vagy olyan modellekről igen, írókról, művészekről soha. Az ő képei akkor készültek, amikor az írók beszélgettek, műveikből olvastak fel, előadást tartottak, amikor azonosak voltak műveikkel. Az esetlegesben, a pillanatnyiban találta meg a legjellemzőbbet. Szociofotói is azt mutatják, hogy mélyen megértette a magyar irodalom alapállását, azt, hogy az irodalomnak mindig a szegények, a kiszolgáltatottak, ha tetszik, akkor úgy mondom, a létükben megalázottak igazát kell képviselnie. Közben tevékenysége új ágaként megjelent nála a táj és a természet fotózása is. Amikor Algériában dolgozott, készített fotókat a sivatagról, a homok- és a kősivatagról, aztán író barátaival tett útjain Erdélyről, írótáborokban a Dunáról és a csodálatos kis 13 Egy szabad ember. Írások Vekerdi Lászlóról. Szerkesztette: Olasz Sándor. Tiszatáj Könyvek, 2004.
