Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Gyáni Gábor: Történészként a Forrásban
130 egyszer, valószínűleg 1988-ban, beszélgetést rendezett a Közép-Európa történeti fogalomról, ahová együtt hívtak meg bennünket beszélgetőpartnernek, és ahol Nemeskürty István vállalta magára az ördög ügyvédjének a szerepét: ellenérvekkel igyekezett sarokba szorítani az Európa három történeti régiója című közismert történeti esszé szerzőjét. Nem mondhattam tehát nemet Füzi kérésének, és belevágtam a Szűcsről szóló historiográfiai elemzés elkészítésébe, amely menet közben egészen más irányt vett, mint amire ő is, én is számítottam. A tanulmányon dolgozva kiderült számomra, hogy Szűcs valós és maradandó történettudósi jelentőségét nem elsősorban a régiófogalom megalkotása, hanem az anacionális történeti látásmód kidolgozása jelenti. Az 1960-as évek kezdetétől szüntelenül foglalkoztatta Szűcsöt a nemzeti történeti paradigma tényleges gondolati értéke és eszmei-ideológiai funkciója. Fő művét, amely a halála után látott csupán napvilágot, szintén e kérdés beható történeti elemzésének szentelte. 3 Utólag tisztán látjuk, hogy a napjainkban uralkodó konstruktivista vagy modernista történeti nemzetelméletnek Szűcs Jenő volt az egyik legkomolyabb előfutára, akinek a munkásságát, angol nyelvű publikációk hiányában, ma sem tartják azonban számon a világon. Pedig a nemzet középkori történeti képződményét érintő mai történészdiskurzusok fényében 4 Szűcs valamikori elgondolásai és argumentumai ma éppoly időtállóak, mint amilyen provokatívak voltak a maguk korában. Szűcs maradéktalanul aktuális gondolkodó (lehetne) napjainkban is, de nincs a maga helyén a honi emlékezeti kultúrában. Később, amikor éveket szenteltem – egy kutatócsoportot vezetve – a kulturális nacionalizmus 19. századi historikumának, szellemi útmutatóim között ő volt a legfontosabb. 5 Sokat foglalkoztatott újabban a kollektív emlékezet problémája, amely különösen nagy figyelmet kelt ma világszerte. Többek közt azzal igyekeztem ennek során számot vetni, hogy milyen tényleges és kívánatos (vagy nem kívánatos) kapcsolat fűzi a szakszerű történetírást a társadalmi, az egyéni és a kollektív emlékezeti gyakorlathoz. Erre reflektál a Forrás számára írt dolgozatom is, melyben felvetettem, hogy a 20. századi múlt még nem teljesen történelem. A történelem fogalmához ugyanis hozzátartozik a befejezettség, a múlt lezártsága, a jelenben tovább élő múlt ellenben még nem feltétlenül érett a történeti megítélésre (és rekonstrukcióra). Mivel a 20. század egymást követő kataklizmái ma is élénken hatnak az egyéni emlékezetekben, valamint a Jan Assmann által 3 Szűcs Jenő: „Gentilizmus”. A barbár etnikai tudat kérdése . In: Uő: A magyar nemzeti tudat kialakulása. Szerk. Zimonyi István. Balassi – JATE – Osiris, Bp., 1997. 7–295.; fontos munkája még e kérdést illetően: Szűcs Jenő: „Nemzetiség” és „nemzeti öntudat” a középkorban. Szempontok egy egységes fogalmi nyelv kialakításához . In: Spira György – Szűcs Jenő, szerk.: Nemzetiség a feudalizmus korában. Tanulmányok . Akadémiai, Bp., 1972. 9– 71. 4 Pl. Len Scales – Oliver Zimmer, eds.: Power and the Nation in European History . Cambridge University Press, Cambridge, 2005. Különösen Susan Reynolds, Patrick Wormald, Sarah Foot, Robin Frame és Len Scales középkortörténészek, valamit az újkorász (és a modernista nemzetelmélet egyik ismert szószólója) John Breuilly kötetbéli írásai érdemelnek nagy figyelmet jelen téma szempontjából. 5 Gyáni Gábor: Nemzeti vagy transznacionális történelem . Kalligram, Bp., 2018. főként 15–136., 188–212.
