Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Győri László: Források közelében
66 Győri László Források közelében Hogy eljussak a Forrás hoz, az Új Forrás sal kell kezdenem, amely – mint tudvalevő – ugyanabban az évben, 1969 tavaszán ugyanúgy Forrás címmel indult. 1970-ben azt olvastam a Népszabadság ban, hogy Tatabánya irodalmárokat szeretne letelepíteni. Komolyan vettem. Elment a levél. Egy nap telefonhoz hívtak, fáradjak be a városi tanács elnökéhez. Elképedtem, de sejtettem, honnan fúj a szél. Az elnök meg egy ismeretlen asszony fogadott. Így kerültem abba a bányászvárosba, amely jóval közelebb volt Budapesthez, és amelynek volt egy frissen alapított irodalmi folyóirata: a Forrás . A megyei könyvtár könyvtárosa lettem, és beépültem a Forrás , Payer István főszerkesztő és Sárándi József mindenes közelségébe. Hogy vele egy időben Kecskeméten is indult egy azonos című irodalmi folyóirat, a tatabányainak meg kellett változtatnia a nevét, Új Forrás lett belőle. Két folyóirat, amely azóta is él, az egyik az Alföldön, a másik Dunántúlon. Az egyik is ötven, a másik is ötven esztendeje. Súlyos idők. Megjelenni bennük máris némi súlyt ad költőnek, írónak, kritikusnak, irodalomtudósnak, szociológusnak, festőnek, szobrásznak, bárminemű alkotónak. Mint helyi embert, előzékenyen, szívesen fogadott az Új Forrás , de figyeltem a másikat is, láttam, hogy a Forrás talán az én helyem is, küldözgettem hát a verseket, és amint szokott, vagy közöltek, vagy elálltak tőle. Nem vetek számadást, van ugyan némi leltáram a közlésekről, de teljesen mindegy: a Forrás racionálisan fogadott, elfogulatlanul: jó vers, rossz vers, és mindig elfogadtam az ítéletét, én is tudtam, kénytelen-kelletlen, hogy igaza van. Lassan haladtam, fokról fokra, és talán mindig előre, ha ugyan van értelme egyáltalán a haladásnak. A Forrás meg az Új Forrás – már nevétől fogva is – testvérének tekintette egymást, amelyhez főleg az Új Forrás ragaszkodott, már csak azért is, mert Payer István, a főszerkesztő ottani származék volt, tüskehajú, kis nyakas hajósi sváb. A kisebbik testvér, az Új Forrás igyekezett a nagyobbik nyomában haladni. Milyen két különböző város folyóirata volt! Kecskemét a polgár város, Tatabánya a szedett-vedett, összetákolt, igyekvő, új megyeszékhely elfogulatlanságaival, múltnélküliségeivel. Ahol éppen emiatt élni is lehetett. Payer István, a francia szakot végzett tanár, tisztviselő nem felejtette el szülőföldjét, nem felejtette el, az a messzi lap is Forrás , mi is Forrás , még ha Új is, igyekezett súrlódni hozzá. Valamikor a hetvenes évek végén néhány emberrel ellátogatott a Forrás szerkesztőségébe, aminek az lett a vége, hogy valami csárdában ebédeltünk, természetesen birkapörköltet, amit én életemben először ettem. Csodák csodájára ízlett. Zám Tibornál végződött a találkozó. Egy elhagyatott pusztai iskolában élt a fele-
