Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Orosz István: Kecskeméti képeslapok
45 már. Dürer fortélyos négyzetéhez hasonlóan ezen is ugyanaz az eredmény jön ki, akár vízszintesen, akár függőlegesen, akár átlósan összegzi a számokat a tanuló. Utánaszámolok, a négy sarokmező összege, a négy, középen elhelyezkedő számé, a függőleges és vízszintes középvonallal négyfelé szelt daraboké is éppen ugyanaz lesz, sőt, aki lóugrásban ügeti végig a négyzetet, több olyan utat is találhat, amelynek a során az érintett számok összege … Hogy mi? Tessenek kipróbálni, idemásolom. A tűzzel játszottak a katonás pedagógusok, vagy csupán képzelődöm? A tanár úrtól már nem tudom megkérdezni, két éve, 2016. március 19-én temették. A történet szempontjából ugyan mellékes, de azért ideírom: ő volt az apám. Egy ismeretlen Weöres-vers „Aki két évvel hatvannyolc után kezdi az egyetemet, az olyan, mintha rosszkor jött volna a világra” – ezt Umberto Eco írja a Foucault-ingá ban. A megállapítás hajszálpontosan érvényes rám, bár akkoriban egyáltalán nem éreztem, hogy mekkora lúzer leszek. Igaz, két év múlva is inkább csak kapiskálom majd. Hatvannyolc nyarán, azon az ominózus nyáron, amikor a nagyobb fiúk tankokba vágták magukat, hogy a táskarádiókból ömlő táncdalfesztivál dallamára (Akkor még bámultam a felnőtteket, Azt hittem, jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek. Á... la la la la) jobb útra térítsék a testvéri Csehszlovákiát, én úgy kábé ötvenedmagammal tarackot irtottam a Kiskunmajsa közelében fekvő kígyóspusztai futóhomokon. Építőtábor, pluszpontot ér az egyetemi felvételin, ami számomra ugyebár két év múlva esedékes az ecói kronológia ódiumával egyetemben. A tarackos napok estjeit olykor kultúrműsor színesítette, összevonva a szomszédos lánytáborral (hozzá brómos tea). Egyszer egy igazi költőt is kerítettek, Ladányi Mihálynak hívták, aki kerek perec kijelentette, hogy ő kuruc költő, kuruc verseket ír, és fütyül arra, hogy a hivatalos újságokban megjelennek-e vagy sem (de azért jobb, ha nem). Egy rövid verse annyira tetszett, hogy golyóstollal a tenyerembe írtam, és nem is mostam le, amíg meg nem tanultam kívülről: „ Duna, Tisza, Dráva, Száva, mondták az iskolában, / Donkanyar, tették hozzá a háború után, / én országútjaid
