Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Orosz István: Kecskeméti képeslapok
38 Orosz István Kecskeméti képeslapok Sárika néni Karácsonyra az egész osztály tudott olvasni. Volt, aki szótagolva, úgy, hogy az ujjával követte a szöveget, és akadtak olyanok is, akik némán olvastak, mint a felnőttek igazolványát ellenőrző rendőrök, úgy, hogy nem is látszott rajtuk, hogy olvasnak, láthatatlan vonatokon vándoroltak át a fejükbe a betűk. Az olvasást Sárika néni tanította. Minden mást ő tanított: rajzolást, számolást, írást, éneklést, tornát, de most csak az olvasásról legyen szó. Szeptemberben azt ígérte, hogy karácsonyra minden gyerek olvas majd. És olvasott. Ottó ütött, talált ötöt. A kecskeméti iskolát hivatalosan így hívták: Zója Utcai Általános Iskola, de úgy emlegették, hogy az árvaház. Az árvaház 1897-től létezett, először Országos Tanítói Árvaház volt a neve, 1926-tól, az alapító igazgató emlékére Faragó Béla Árvaháznak hívták, majd a nagy fordulattól, 1949 őszétől Faragó Béla Népi Kollégiumnak. 1951-től Állami Ságvári Endre Szakérettségis Kollégium, majd Katona József Gimnázium. 1957-ben a szimmetrikus épület egyik szárnyát megkapták az oroszok, vagyis a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet tisztek gyermekei, a másik oldal újra árvaház lett Országos Nevelőintézet néven, amelyben jutott egy kevés hely a környékbelieknek is. Ők voltak, vagyis mi lettünk a bejárók. Én 1958. szeptember elsejétől. A bentlakóktól abban különböztünk, hogy nem volt egyenruhánk, így rögtön látszott, hogy csak másodrendű polgárai vagyunk az iskolának, a kórusban a hátsó sorokban álltunk. Pedig mennyire vártuk: november hét, április négy, május egy! Természetesen ünnepelnünk kellett az utca névadóját is: Zója Kozmogyenszkáját, a komszomolista partizánlányt, aki Sztálin nevével ajkán halt hősi halált. A Szovjetunió szinte szentként tisztelt hőse lett, magától értetődött, hogy nálunk is egy szent utcáját, Szent Imre hercegét nevezzék el róla. (Vajon igazak lennének az Unió felbomlása után terjedő hírek, hogy Zóját nem is a németek ölték meg, hanem ukrán parasztok végeztek vele, megelégelvén, hogy a „fölperzselt föld” nevű sztálini projekt előharcosaként a házaikat gyújtogatja.) Az utcának nevet adó partizánlánynak persze nem volt köze a nem is oly messze lakó Zója nénihez, anyám iskolájának orosztanárához, aki oly kedves-szlávosan elnyúló á betűkkel beszélte a magyart. A Czollner téren is egy orosz hölgy tanította az oroszt, a befáslizott lábú, könnyszín szemű, szőke Bokorné, a tantestület legszelídebb tagja, aki bár kitette a lelkét, hogy Puskin nyelvét értsük, de mindezt oly megbocsátó jósággal, mintha a Vörös Hadsereg
