Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Kötődéseim
34 lét nem sejtett területeit világították meg. Ezek feldolgozása során ismételten örömmel tapasztaltam, milyen sok kultúrtörténeti emléket őriztek meg ezek a véletlenszerűen rögzített nyilvántartások, futólagos feljegyzések. Ezért úgy döntöttem, hogy már a mezővárosi önkormányzat, a cívis gazdaság és a társadalom történetének hosszúra nyúló és teljes körű feldolgozása, közreadása előtt újabb és újabb művelődéstörténeti epizódokat teszek közzé. Erre azért mertem gondolni, mivel oly sokszor tapasztaltam, hogy a Forrás kezdettől fogva követi eredeti célkitűzését, részben a tájegység szellemi és kulturális értékeinek a megmentés ét és megismertetés ét , részben pedig azt, hogy bemutassa a kisebb közösségek értékteremtő erejét. Szerencsére ez nemcsak a jelenre, hanem a korábbi évszázadokra is vonatkozott. Úgy tűnik, több, mint a sors szeszélye, hogy e korszak egyedülálló, teljes körű feltárásából csak a Forrás által felvállalt, közreadott néhány kultúrtörténeti vázlat menekül meg. Úgy sejtem, minden kutatás, minden alkotás kezdete, kiindulópontja egy-egy nagy rácsodálkozás. Engem legalábbis minden esetben egy váratlan felvillanás, az addigi ismereteimmel szembehelyezkedő, nem szűnő, zavaró kétely késztetett előbb vívódásra, majd mind szélesebb körű vizsgálódásra, hogy bizonytalanságaimat kiiktassam, az agyamban megfészkelt kérdőjeleket egyenként felszámoljam. Nem csak m űvelődéstörténeti írásaim keletkeztek sorra így. Az ilyen módon felserkenő kutatásaim során feltáruló ismereteim közül több számomra csaknem elementáris lett. Úgy tudtam például , hogy a XVII. századi kecskeméti szellemi életnek érdemi emlékei nem maradtak ránk. Ezért csodálkoztam rá, hogy a különféle számadáskönyvekben — igazi tollpróbaként rögzítve — számos közmondás, egyházi ének részlete, vers és verstöredék található sok-sok helyen. Néhánynak keserves kibogozása tovább fokozta kíváncsiságom. Ezek során t öbbek között Balassi és Rimay verseire ismertem rá . Ezeket érthetően sorra feljegyzeteltem, majd később tudatos és teljes körű gyűjtésükbe kezdtem. Évek során így több mint kétszáz bejegyzés gyűlt össze, amelyek a kortárs magyar irodalom széles körét érintett ék, és több helyben készült verset is sikerült felszínre hoznom. Közöttük van egy kiemelkedően szép alkotás is. Azért is örültem annak, hogy a Forrás ezt a kaotikusnak látszó adathalmazt — Probatio calami címmel — közölte, mivel nemcsak a helybeli kora újkori irodalom nem is akármilyen szintű létét lehetett általa dokumentálni, hanem a korabeli kecskeméti iskolai tanítás-képzés szintjéről is merőben új kép bontható ki segítségével. Ezeket a rövidebb, olykor hosszabb részleteket azok a tyúkszedő deákok és egy-egy évre megválasztott kisbírók rótták az oldalak üresen maradt részére, akiknek kötelességük volt ritka szabadidejükben a főbíró, az adószedő és a jegyzők számára kellő számú lúdtollat megmetszeni, és azokat sorra kipróbálni. Mivel ők csak alig néhány osztályt végeztek sok évtizeddel korábban, és papír azóta is ritkán jutott kezükbe, íráskészségük érthetően nagyon kezdetleges maradt. Emlékezetük viszont szerencsére lényegesen elevenebb volt. Közülük néhány a korabeli hímzések mintáit is emlékezetéből elővarázsolta, lerajzolta. Nem egy kimondottan formás, szép, és kiváló arányérzékre vall. Ezek a régtől fogva híres cifra szűrök díszeinek minden bizonnyal legrégibb ránk maradt rajzai, és ezeket is közre adta a Forrás .
