Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Borsodi L. László: Baka István „apokrif” költészete
72 nettje , a Szonett és ellenszonett stb. Méltán írja Zsávolya Zoltán, hogy azt, hogy Baka István technikailag mennyire jó költő, az versszerkezeteinek lendületén, gördülékenységén mérhető le. 19 Ha a Mágikus szonettek ben a szonett, tágabb értelemben a költői nyelv által létrehozott „líra szelleme” fiktív genezisének lehetünk a tanúi, akkor Az éj mint óriás hal… , a Szonett a dús időről és a Szonett a késő délutánról című vázlatok éppen azt viszik színre, amit a Mágikus szonettek című vers második darabjában ironizál, nevezetesen, hogy a vers születésének kegyelmi pillanatát valamilyen metafizikai erő, nem a transzcendenshez köthető isteni teremtené. Ezek a kísérletek éppen a nyelv által meghatározott alkotói kínt, az alkotás során formálható nyelv, valamint a nyelv által szonetté formálódó versvilág teremtődését láttatják, érzékeltetve a távot és az út nehézségét, amely eljuttatta Baka Istvánt a techné terén odáig, hogy olyan szonetteket tudjon írni, amelyek révén ma úgy emlegetjük, mint a 20. századi magyar szonett egyik legjelentősebb művelőjét. Az éj mint óriás hal… című szöveg esetében 20 csak a sorok részleges elrendezése és a szonettre jellemző rímképlet töredékes volta utal a kötött forma megalkotásának a szándékára, de nem kerekedik szonetté, és a képek tekintetében is csak a Liszt Ferenc éjszakája a Hal téri házban című verset idéző két nyitósor előlegezi meg a kanonizált Baka-művek metaforikus versnyelvét. A folytatás egyenetlen szótagszámú soraiban azonban nem valósul még meg az egyetlen képből kibontott metaforikus versvilág: „Az éj mint óriás hal tátogat / és elnyel házat, vágyat, álmokat.” A nyitány alapötlete a Liszt-versben válik összetetté , míg a vers további részében a vizuális síkot a fölöslegesnek ható kiszólások, gondolati reflexiók törik meg : „És most a légben kígyóznak sután / az esti furcsa gondolatok. / És lomha gondok is keringenek, / s nem mondott mondatok.” A Szonett a dús időről és a Szonett a késő délutánról című szonettkísérletek 21 már továbblépést jelentenek Az éj mint óriás hal… című vershez képest: mindkettő tizennégy- tizennégy soros, azaz mindkettő két-két kvartettből és két-két tercinából áll. Amiért mégis csak kísérleteknek tekinthetők, az az, hogy mindkettőben a kvartettek sorvégei ölelkező rímet alkotnak ugyan, de a két tercinában az egymással összecsengő sorok ríme szerintem nem szól tisztán: „s hullámzó, mély idő, fehéres dáliák / állnak őrt: az ablaktúli rét … / Oly messzi, mély s tapintható az ég! ” ( Szonett a dús időről ); „elpihen s tölcsérvirágu éj / szirma nyílik feketén, de még / fény a kerti asszonyok kezén // s a késő délután is fényre fényt vetél – / vacsorák buggyanó permetét / őrzi már tüzén a zöld fazék ” – Szonett a délutánról (kiemelések tőlem – B. L. L.). A versek jambikus lejtése mindkét szövegben kitart, ez már a verszenére érzékeny, a későbbi formatudatos Baka tehetségét jelzi. Ami azonban a sorok szótagszámát illeti, a Szonett a dús időről című szövegben több az ingadozás, a Szonett a délutánról kilenc szótagos sorai viszont fegyelmezettebb verset eredményeznek, hogy a vers második tercinájának első sora a maga tizenkét szótagjával megzavarja a vers formavilágát úgy, hogy ezáltal nem válik hangsúlyossá a sor: „s a késő délután is fényre fényt vetél”. Képi megjelenítés szempontjából sokrétűbbé válik a versnyelv, inkább látványt, mint látomást teremt, de még nem születik meg az egy metaforából kibontott egységes szerkezetű vers. Ehelyett inkább helyenként még zsúfoltnak érzem mindkét vers kép struktúráját, itt-ott képzavar, manír is megfigyelhető, hol Tóth Árpád impresszionista, hol József Attila tárgyias képeire játszva rá, anélkül, hogy egyénivé válna: „a dús időről”; „a múló égi kék sötét szememre lobban”; „a sárgazöld felizzik és pirossan / jő az est”; „álommá pihent, vesző energiák”; „Oly messzi, mély s tapintható az ég!” ( Szonett a dús időről ); „arcáról a gondot 19 Vö. Zsávolya Zoltán: Az iszonyat romantikája . Baka István költészetéről , Műhely, 1997/4., 30–34., itt: 33. (Részletesebben ld. Borsodi L. László: Maszk és szerepjáték , 122–130.) 20 1962. X. 2. 21 1963
