Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Borsodi L. László: Baka István „apokrif” költészete
70 Baka István egy 1979-ben készült interjúban Görömbei András arra vonatkozó kérdésére, hogy mit jelent számára a Kincskereső gyermekfolyóirat szerkesztőségében végzett munkája, és milyen tapasztalatai vannak a kiadvány olvasóival kapcsolatban, a következőket válaszolta: „’74 szeptembere óta dolgozom a Kincskereső nél. Fő területem a széppróza, és a korrigálástól a táborszervezésig sok mindent csinálok. Mi elég gyakran találkozunk – Kincskereső-ankétokon – az olvasóinkkal, azok a tizenévesek, akik egyébként is olvasnak, jól fogadják a lapot. A Kincskereső, azon kívül, hogy érdekes olvasmányokat akar adni a gyerekeknek, híd is a mese, a kalandos könyvek és a »nagy« irodalom között (az idézőjel azért helyénvaló, mert a gyermekirodalom is lehet nagy, mint ahogy a »nagy« is kicsi); Nagy Lászlót, Kormos Istvánt, Sánta Ferencet éppúgy közöltünk, mint Janikovszky Évát, Lázár Ervin Mikkamakka-történeteit. Jó néhány tehetséges fiatalt is sikerült megnyernünk a lapnak. (…) Szeretem ezt a munkát, a személyiségem is sokat oldódott, mióta gyakran kell gyerekekkel találkoznom, talán egyszer még az ifjúsági irodalomba is beleártom magam, nemcsak szerkesztőként.” 16 Baka István megnyilatkozása azt juttatja kifejezésre, hogy nemcsak a felnőtt, hanem a gyermekirodalom terén is nagyon igényes volt. A felsorolt nevek által jelölt, azóta klasszikussá vált életművek jelzik, hogy Baka kiknek a munkásságát tartotta mércének. Bár a Meséskönyv darabjainak feltételezett keletkezési, valamint az interjú elkészülésének ideje alapján tudjuk, hogy a ciklus darabjai ott voltak/lehettek a költő íróasztalában, az életmű alakulástörténetéből arra következtethetünk, hogy nem tartotta elég színvonalasnak gyermekeknek szóló alkotásait, hiszen soha nem publikálta azokat. Sőt a gyermeki látásmódot érvényesítő költői magatartást sem érezhette akkor és később sem érvényes költőszerepnek, mert az interjúban megfogalmazott ígéretét sem teljesítette, nem mintha műveltsége és a nyelv kezelésében megnyilvánuló tehetsége alapján erre nem lett volna képes. Sokkal inkább arról van szó, hogy a tragikumra, iróniára és groteszkre hangszerelt apokaliptikus költői hanghoz nem illeszkedett, a könnyedséget megengedő gyermeki hang mintegy hiteltelenítette volna azt. Ezzel magyarázható, hogy nem kerülnek elő korábban a többnyire (valószínű az olvasmányaiból származó) mesékből ismert klisékre épülő korai próbálkozások, illetve ez indokolja azt is, hogy ezeket a kezdeményeit nem írta tovább. Így soha nem tudjuk meg, hogy a szójátékokat kedvelő gyermekköltészetben a formai virtuozitás milyen szintjére jutott volna el poétikájának ez az ága. Bár megvannak bennük a kezdő költő formai gyarlóságai (ragrímek, a befejezés csattanószerű lekerekítésének elmaradása stb.), és bár még nincs meg (mert nem lehet meg) a saját költői hang, de alakul(na), keletkezőben van/lenne, ugyanis a meglevő szövegek és a Baka által kanonizált költészetben tetten érhető fejlődés alapján sejteni lehet, hogy az ezután keletkezők sem veszítettek volna frissességükből, üdeségükből, mint ami jellemző a Kishugom meséskönyvé re (különös tekintettel a 2. és a 4. szakaszra): „Kerek erdő szélén / ezüst szellő játszik, / annak közepében / csillagfű virágzik. // Bogár arra surran, / féreg arra vásik, / csillagfű tövében / mesemondó bácsik. // Mikor egyik mondja, / szunyókál a másik, / mikor egy se mondja, / szellő hadonászik. // Én is arra jártam, / három napot-éjet / közelükbe` álltam, / tudom az egészet.” A szép és hiú kiskirályfi , valamint A halhatatlan madarak azonban azt is jelzik, hogy Baka gyermekversvilága nem tud tartósan gondtalan, boldog maradni, mert a játék, a lebegés – akár képzavar árán is – hamar elkomorul, átfordul morbidba, és a gyermekit rettenetessé változtatja. Talán a gyermeki képzeletet foglalkoztató halál és halálfélelem ennek az oka, ami később az apokalipszist világmagyarázattá érlelő költeményekben válik mind nyelvileg, mind világkép szempontjából megalapozottá, csírájában itt most egyelőre ilyen képeket eredményezve: „Beesett a vízbe, / hiába keresték” 16 Baka István: „Közösségre vágyakozom” . Beszélgetőtárs: Görömbei András, in: Baka István művei. Publicisztikák, beszélgetések , 229–236., itt: 235.
