Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Borsodi L. László: Baka István „apokrif” költészete
69 ezáltal is relativizálva én és nyelv kapcsolatát, hangsúlyozva a szerepekben megszólaló én (ön)definiálhatóságát. Ezt a szerepet az alkotás felől és a Tájkép fohásszal kötetkompozíció utólagossága felől is érvényesnek érzem. A nyelv működésének vagyunk tanúi, amely a korai költészetben hol túlírja önmagát, hol leegyszerűsödik, és didaktikussá válik, nem rejtve el kellőképpen a tájat a költői szó teremtő ereje révén létrehozó beszélő gesztusait. Ezért a kelleténél több még a modor, a manír, a korai versváltozatokban már csírájában jelen van, de – természetszerűen – még nem stabilizálódik, nem érhető tetten az a szigorú metaforika, az az összetett képi építkezés, amely a későbbi költeményekben vershorizonttá tágul. A forma biztonsága viszont már ott munkál a később kiszórt versváltozatokban, -kezdeményekben is. Versformák, motívumok, zenei hatások mint előzmények a korai versekben Baka István felfedezője, mestere és első verseinek közlője, Ilia Mihály írja a költőről: „Már verseket ír Baka diákkorában, amikor egyik tanára előtt nem tudta produkálni a verstani föladatot, s megszégyenült. Elhatározta, hogy megtanulja a verstant. Ez olyannyira sikerült neki, hogy a vers formagazdagságának aligha volt jobb tudója nála a mai magyar költészetben. Költészete a formák gazdagságában tobzódik, makacs ragaszkodása a kötött formákhoz színes versvilágot teremtett.” 15 Az Ilia Mihály által felidézett momentum felől olvasva a Korai versek első, 1950-es években keletkezett ötletszerű, főként a hangutánzáson alapuló, az idő múlását érzékeltető szójátékát, a [Kip kop tik tak]-ot („Kipkop / tik tak / Kip kop / tik tak / Kip kop / tik tak / szól az óra / tillárom / fecsegnek a / lányok / tillárom / aszt fecsegik / tillárom / és az óra is tud / beszélni / úgy beszél / hogy Kip kop / tik tak”), valamint az 1957 szeptemberében, mindössze kilencévesen (!) írt darabját, az Ősz t, megállapítható, hogy természetszerűen még messze áll a gyermek Baka István a formatudatosságtól, de eredendő, vele született formaérzéke van. Bár még nem jelzi a későbbi kivételesen művelt és tehetséges poétát, a [Kip kop tik tak] a felnőttkori versek groteszk-ironikus világát teremtő nyelvi fantázia előzményének tekinthető, az ütemhangsúlyos verselésű, ősi nyolcasban írt és félrímes, kétszakaszos Ősz pedig a nyelvi rendezettség igényét ígéri még akkor is, ha szótagszám tekintetében döccen a 2. szakasz második sora, ha szintén a 2. szakaszban a páros sorok végén ugyanaz a főnévi igenévképző kerül rímhelyzetbe, és témáját tekintve klisészerű (ősz) a verskísérlet: „Megsárgult a réten a fű, / ami nyáron üdén zöldellt. / Hideg szél söpri a fákat, / üres rajt a madárfészek. // Itt van az ősz, hamar megjött, / szeretnék még fürdeni. / Eső esik, nem süt a nap, / a nyárról le kell mondani.” Úgy vélem, a Tájkép fohásszal kontextusában jelentésesnek minősül egyrészt az, hogy az ifjúkori zsengék elején is – a szerző életkorának megfelelő nyelvi színvonalon – a vers zenei lehetőségeire irányuló költői figyelem artikulálódik, másrészt egy ősz-vers áll, amely előreutal a költő későbbi ősz- és tél-verseire ( Október ; November ; Téli reggel ; Ősz van az űrben ; Téli út ; Téli dal stb.), és az utolsó sorban úgy mond le egyszer s mindenkorra a nyárról, hogy ígéretét a teljes poétikában betartja, ugyanis Baka István költészetében évszaktól függetlenül télbe hajló ősz van, a táj kopár, feszültséggel és fájdalommal teli, például a tavasz-versekben is: Miért hallgatsz, tavaszi erdő ; Kora-tavaszi éjszaka ; Tavaszdal ; Esős tavasz ; Tavaszvég stb. Az Ősz t egy versciklus, szintén az 1950-es években keletkezhetett Meséskönyv követi, amely a teljes Baka-poétika rendezőelvének tekintett ciklusépítkező eljárás előfutárának tekinthető. A műfajilag gyermekversekből, gyermekvers-kísé rletekből álló ciklus darabjai a Kishugom meséskönyve , A szép és hiú kiskirályfi , A halhatatlan madarak és Az elefánt-bébi . 15 Ilia Mihály: Baka István meghalt, Holmi, 1995/11., 1652–1653., itt: 1652.
