Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 12. szám - Staar Gyula: Erdők, könyvek, tudományok (Emléktöredékek Vekerdi Lászlóról)
105 Keresztül-kasul bejártam útjait, ismertem és szerettem fáit, virágait. Érdeklődésem középpontjába került az erdő, a növénytan. Eldöntöttem, erdész leszek.” 8 Miután Debrecenben leérettségizett, Sopronban tanult erdészetet a József Nádor Műegyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán, majd Debrecenben szerzett orvosi diplomát 1951-ben, és ott lett belgyógyász szakorvos, 1955-ben. Dolgozott a budapesti Onkopathológiai Kutatóintézetben, 1963-tól pedig a Rényi Alfréd vezette Matematikai Kutatóintézetben. Következő, egyben utolsó munkahelye, 1970-től haláláig, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára volt. Vekerdi László tehát erdészmérnöknek indult, majd orvosi diplomát szerzett, reményteljes pálya előtt állt – egyetemen, illetve kutatóintézetben dolgozott –, de az orvoslást is otthagyva szeretett könyvei között élte le az életét. Jó most visszaemlékezni azokra az időkre, amikor együtt utazva népszerűsítettük folyóiratainkat, a tudományt a határainkon túli magyarlakta vidékeken, Nagyenyeden, Marosvásárhelyen, Kassán… Nagyenyedre, a híres Bethlen Gábor Kollégiumba 2003. november végén meghívott előadóként hárman indultunk útnak, Vekerdi László, Herczeg János és jómagam. Bár a hideget nagyon nem kedvelte, mégis az első hívásra igent mondott, pedig akkor már jócskán támadott a tél. A határon akkor még szigorú vámvizsgálat volt, feltették a kérdést, van-e nálunk elvámolnivaló. Mire gondolnak? Valami értékes holmi, válaszolták. Herczeg Jánossal szinte egyszerre vágtuk rá: „Ja, az nincs!” A határt elhagyva tudatosult csak bennünk, hogy mit is állítottunk. A kocsim csomagtartóját ugyanis telepakoltuk erdélyi diákoknak és tanároknak szánt folyóiratszámainkkal. Az Élet és Tudomány és a Természet Világa főszerkesztői pedig egybehangzóan azt állított ák patinás , ugyanakkor naprakészen aktuális lapjaikról, hogy azok nem értékesek. A velünk együtt utazó kiváló tudománytörténész pedig csak hallgatott, nem tiltakozott. Ezen utólag jót derültünk. Egy év múlva megszületett a „hiteles” értékítélet: a Természet Világa és Vekerdi László Magyar Örökség Díjban részesült, két év múlva pedig az Élet és Tudomány is. Ehhez még csak azt tenném hozzá, hogy ahová igyekeztünk, a „Dél-erdélyi magyarság bástyája”, a Bethlen Gábor Kollégium abban az évben kapta meg ezt a díjat. A lényeg akkor mégiscsak az volt, hogy a határt elhagyva az ajándék lapszámok velünk együtt úton voltak Nagyenyed felé, ahol nagy örömet szereztek a hallgatóságnak. Vekerdi László szinte soha nem beszélt magáról, az életéről, most azonban mintha feloldódott volna. Élesden áthaladva megtudtuk tőle, hogy 1944-ben itt volt erdészgyakornok, s a Vigyázó- (Vlegyásza-) hegység lábának erdőrengetegeiben tanult bele az erdőmérnök mindennapi munkájába. A Királyhágónál még megálltunk egy kis frisslevegő-vételre. Alkonyodott már. A korlátra könyökölve gyönyörködtünk a tájban , és akkor, egy elejtett félmondatáb ól tudtuk meg , hogy édesanyja, aki Nyárádszeredán született, Nagyenyeden tanult, éppen ott, ahová 8 Staar Gyula: Múló szerelem volt a matematika ? Beszélgetés Vekerdi Lászlóval. 1. rész. Forrás, 2008. 3. sz.
