Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 12. szám - Staar Gyula: Erdők, könyvek, tudományok (Emléktöredékek Vekerdi Lászlóról)
106 igyekeztünk. Talán ezért is jött velünk oly lelkesen, de erről addig egy szót sem szólt. Ilyen elejtett mozaikkockákból rakosgathattuk össze az élettörténetét. Nagyenyeden már vártak minket, a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájára érkeztünk, melyet akkor ott rendeztek meg, a kiváló nagyenyedi tanár, Dvorácsek Ágoston hathatós szervezőmunkájának köszönhetően. Sötétedés után érkeztünk, azonnal a szálláshelyünkre vezettek. Mi ketten, Herczeg Jánossal a vártemplom területén lévő, lánydiákszállóban kaptunk szobát, ezután átsétáltunk a Vekerdi László számára fenntartott „VIP szállásra”, egy kis könyvtár melletti takaros vendégszobába, ahol ő egyedül lehetett, a sok-sok könyv meghitt szomszédságában. Vendéglátóink büszkén mutatták a rendezvényük neves előadójának kiszemelt remek helyet. Amire nem számítottak: Vekerdi László hevesen tiltakozni kezdett. – Én itt nem maradok! Csak nem gondoljátok, hogy elfogadom, hogy velem kivételezzenek! A vendéglátóinkkal együtt csöndben és döbbenten hallgattuk, amikor harciasan kifejtette, hogy ő közösségi ember, nem kér a kiváltságokból, majd szemrehányóan felénk fordult: – Miért, ti nem akartok velem együtt lenni? – Jaj, dehogyisnem, szabadkoztunk, csak hát Dvorácsek tanár úrral együtt azt gondoltuk, hogy neked így jobb lesz. (Hetvenkilenc éves volt akkor.) – Jól van, akkor veletek egy szobában alszom én is! – döntötte el, és ú gy is lett. A leánykollégiumi szobánkba betettek számára még egy ágyat, ami már csak közvetlenül a radiátor mellé fért el, és bizony fűtöttek rendesen. A kis szobánkban még egy emeletes ágy volt, a felső rész az enyém lett – megszoktam már ezt a helyet annak idején az ELTE Rákóczi úti kollégiumában. A mosdóba azután rendszeresen hármasban vonultunk, egyikünk mindig kint ügyelt, hogy figyelmeztethesse a diáklányokat, most miénk a terep. 2003. november 22-én, szombat este zsúfolásig megtelt a kollégium hatalmas díszterme. Marosvásárhelyről a neves Bolyai-kutatók, Kiss Elemér és Weszely Tibor is eljöttek, hogy meghallgassák Vekerdi László előadását, találkozhassanak vele. Igazság és szabadság volt előadásának a címe, Németh László Galileijéről beszélt, drámájának első felvonásából vett idézettel kezdte: „Galilei: De azért szívesen vennék egy látcsövet, amellyel olyan századba látni, ahol az igazság meglátásával véget ér a tudós dolga, s az igazságnak, hogy élhessen, nem kell hazudnia. Ezt választotta mottónak Domokos Mátyás is a Tiszatáj ban megjelent Hatalom és igazság esszéje elé – mondta –, megirigyeltem, és sokáig kerestem valami hasonlóan frappánsat, hiába. Legszívesebben az ő esszéjét olvasnám itt fel, és ahhoz fűznék kommentárokat” – indította jellegzetesen vekerdis stílusban az előadását. Nagy freskót festett Németh László Galileije köré, számos meglepő, elgondolkoztató asszociációval. Megmutatta, hogy az ellentétes elemekből épülő igazságok nem feltétlenül ellentmondóak, hanem megfelelő módon kiegészíthetik egymást. Másnap Marosvásárhelyre indultunk, Weszely Tiborékhoz. Az őt körülvevő szeretet, és a fél pohár bor, amit megivott, láthatóan meglágyította. A beszélgetés sodrában életének kritikusabb szakaszairól is elárult részleteket. Akkor, ott Marosvásárhelyen hallottam először magáról ennyit beszélni. Máig sajnálom, hogy ezt a beszélgetést nem örökítettem meg.
