Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 12. szám - Gion Nándor: Hátrahagyott írásai VI. rész (Nem akármilyen utazás – közreadja Kurcz Ádám István)
85 Férj: Félek, hogy összeveszünk rajta, és azt nem akarom. Feleség: Dehogyis. Gyere csak át! Férj: Jó, megyek. (hangja egyre erősebb) Minél kevesebb holmit, az a lényeg. Feleség: Hirtelen nem is tudom, mi fontos most számunkra. Férj: Számunkra innen már semmi. Feleség: Hogyhogy semmi?! Férj: Úgy, hogy mi nemcsak az emberektől, hanem a tárgyaktól is meg akarunk szabadulni. Mindentől, hisz tudod! Feleség: Biztos vagy ebben? Muszáj? Férj: Nem muszáj. Feleség: (habozva) Te, el szeretnék neked mondani valamit. Férj: (viccesen) Figyelem, hölgyem! Feleség: Azt hiszem, ez nagyon komoly, és most nagyon kikívánkozik belőlem. Férj: Jó, nagyon komolyan figyellek. Feleség: Nem fogsz megharagudni, ígérd meg előre. Férj: (kis szünet után, sürgetve mondja) Jó, ígérem, csak mondjad! Feleség: Tudod, hogy én egyszer együtt laktam egy idős rokonommal egy nagyon elhanyagolt lakásban… Férj: (közbevág) Ezt már mesélted. Feleség: (ugyanolyan hangon folytatja) …és rettenetesen zavart az öregnek az a sok ócska holmija, amire nem volt szükség. Egyszer hívtam egy ócskást, hogy vigye el mindet. Nem kell pénz, csak vigye el! És aztán az ócskás csak az orrát húzogatta, és azt mondta, hogy ezek már a kutyának sem kellenek. Én akkor fogtam magam, összepakoltam mindent, és azt mondtam, hogy nem adok el semmit, és nem is akartam soha eladni semmit, és tűnjön el rögtön az ócskás. Férj: De miért? Feleség: Hirtelen fontosak lettek azok az ócska holmik. Talán azért, mert az ócskás úgy, olyan nagyképűen leszólta őket. És azóta gyűlölöm az ócskásokat. Férj: És hogy jutott most ez eszedbe? Feleség: Nem tudom. (akadozva) Csak úgy… eszembe jutott. Férj: Nem igaz. Nem mered megmondani. Mondd meg nyugodtan, tudod, hogy már megígértem, hogy… Feleség: (gyorsan közbevág, mint aki túl akar lenni rajta) Mert most úgy érzem, hogy te vagy az ócskás. Férj: (rövid szünet után, döbbenten) Ne! Felejtsd el az egészet. Kérlek! Nem szabad most erre gondolnod. Feleség: (majdnem sírva) Megpróbáltam elfelejteni, mondogattam magamban, hogy hülyeség az egész, mi együtt határoztuk el, hogy megyünk… Férj: (gyorsan, hadarva) Igen, együtt határoztuk el. És mind a ketten el akarunk menni. Így van, nem? Feleség: Így, és látod, mégis. Férj: Semmi mégis. Menni kell, nincs mese. Feleség: Talán azért van ez nálam, mert sok mindent…, szóval sok mindent sajnálok itthagyni. Férj: Ne, kedves, ne mondj ilyet. Hiszen lesz nekünk még mindenünk.
