Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Bombitz Attila: A látható és a láthatatlan (Kovács Lajos pályaképe és irodalmi hagyatéka)
40 Bombitz Attila A látható és a láthatatlan Kovács Lajos pályaképe és irodalmi hagyatéka Kovács Lajos 1949. november 3-án született Piliscsabán, 2017. október 9-én hunyt el Dorogon. Író, költő, szerkesztő, iskolateremtő pedagógus, helytörténész. Szüleit a csehszlovák–magyar lakosságcsere során kitelepítik a mai szlovákiai Kürtből Piliscsabára. 1956-ban költözik szüleivel Dorogra. Alap- és középfokú iskoláit Dorogon és Esztergom- ban végzi. 1972-ben köt házasságot Felker Klárával. Három gyermekük születik, Kovács Klára (1975), Kovács Tamás (1978) és Kovács Bence (1992). Esztergomban 1971-ben tanítói, Pécsett 1978-ban magyar nyelv és irodalom szakos általános iskolai tanári, Szegeden 2001- ben közoktatás-vezetői diplomát szerez. 1971 és 1973 között Vasdinnyepusztán, 1973 és 1976 között Perkátán, 1976 és 1982 között Tát-Kertvárosban, 1982-től 2011-ig, nyugdíjba vonulásáig a dorogi Zrínyi Ilona Általános Iskolában tanít, amelynek 1990-től 2010-ig igazgatója, 2010-től 2011-ig címzetes igazgatója. Közéleti személyiségként és kultúraközvetítőként számos országos, Komárom- Esztergom megyei és Dorog városi kulturális és oktatási szakmai műhelynek, szervezetnek és társadalmi intézménynek tagja, kezdeményezője, munkatársa. A Magyar Írószövetség megyei titkára (1988–2000), a megyei Irodalomtörténeti Társaság elnöke (1995–2000). Kurátora a Kernstok Károly Művészeti Közalapítványnak (1991–2010) és a megyei Közoktatásért Közalapítványnak (1995–2005). Elnöke a megyei Pedagógiai Társaságnak (2005–2008) és a Honismereti Egyesületnek (2007-től haláláig). Szerkesztője és szerzője a Komárom-Esztergom Megyei Művészeti Műhely nek (1987–1988), a szegedi Kincskereső gyermekirodalmi folyóiratnak (1985–1995), a tatabányai Új Forrás nak (1988–2010), munkatársa és gyerekirodalom-kritikusa az Új Könyvpiac nak (2007–2013). Alapítója, titkára, 2010-től elnöke a Dorog Város Barátai Egyesületnek. 1990 és 2006 között Dorog Város Képviselő-testületének a tagja. 1993-ban Pécsi L. Dániellel és Szalai Ferenccel kezdeményezője a „Megbékélés Napja” (május 9.) városi ünnepnek. Alapító szerkesztője a Közhírré Tétetik Dorogon városi lapnak, Solymár Judittal írója és szerkesztője a Dorogi lexi- kon nak (2000, 2008). Legfontosabb helytörténészi vívmánya a Dorogi Füzetek életre keltése, melynek indulásától, 1990-től szerkesztője. A Dorogi Füzetek 54 kötetében társszerzőivel feldolgozza és kiadja Dorog és közvetlen környéke kultúrtörténetét, annak minden lényeges ipari, gazdasági, földrajzi, művészeti, vagy éppen sporthoz kapcsolódó mozzanatát. Pedagógiai munkásságának elismerését fémjelzi, hogy 2011-ben elsőként kapja meg a „Mester és tanítványa” díjat, 2015-ben pedig „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjjal jutalmazzák. 2011-ben elnyeri a Komárom-Esztergom megyei Príma Primissima közönségdíjat (írói, szerkesztői munkásságáért), 2012-ben a Komárom-Esztergom Megyéért díjat (pedagógiai, helytörténészi munkásságért). Dorog városáért tett érdemei elismeréseképpen többek között a Dorogiak Dorogért emlékplakettben (2000), Pro Urbe díjban (2009) és Dorog Városa díszpolgári címben részesül (2017). Legfontosabb díjai, elismerései irodalmi tevékenységéért: Kincskereső novellapályázata, 3. díj (1978); Móra Ferenc Könyvkiadó novellapályázata, különdíj (1980); Művelődési Minisztérium Móricz
