Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 9. szám - Pikó András Gáspár: Magát emésztő, szikár alak (Keszthelyi Rezső: Magányt ragyogni)
126 A Kézirat Monzába a kötetben – műnemi besorolás szempontjából érthetően, az olvasónak viszont csak egy utólagos, könyv végi feloldókulccsal jelezve – a Kispróza szekcióban kapott helyet. „A személy elbizonytalanodása – a szerelemhez hasonlóan – a fokozhatatlan magány állapotában is megtörténhet, ahol önmaga képével és létező valójával kell egyre élesebben szembesülnie” – írja Borbély Szilárd az 1990-es aszimptot. kötet Bíborka-versei, párhuzamos monológjai kapcsán. Egy lépés a közérthetőséggel ellentétes irányba, a direktebb avantgárd felé: poétikai frissességükből, amennyi volt nekik, jóformán semmit sem vesztettek ezek a darabok. A hosszú, egymásnak csapongva-fecsegve monologizáló (feltehetőleg férfi- és női) hangok többnyire élet-halál nagy kérdéseinek naiv konyhafilozófiai futamaihoz társítanak szabad asszociációval emlékeket; irónia, ha van is, nem éreztem jelét. A fő téma érezhetően a két ember – vagy egy ember lelkének két oldala? – kapcsolatának titokzatos természetrajza, a koncepciózus túlbeszéltség viszont ismét a fentebb már említett, „kevesek ritka meditációs objektuma” kategóriájába sorolja a kötetet. A szűk évtizeddel későbbi Római nulla rövid, számozott, elmélkedő-kontemplatív szabadversei mintegy sűrített esszenciáját adják az életmű eddigi sajátosságainak. A korábbiaknál is erősebb a szóalkotási kedv: sajátos figura etymologicák ( „havazik a hó”, „virágot virágzó virág” ), hapax legomenonnak minősíthető összetett szavak ( „csöndesemény”, „örömszenvedés” , „holdemlék” , sőt: „fehérfehér” ) sorjáznak, valamint jelentős az alanyi igék fentebb már említett, cselekvő-tárgyas értelmű használata (többek között: „létezik”, „történik”). Az első kötetet idéző tónus mellett az eddigieknél jóval egyértelműbben megjelenik Keszthelyi költészetének fő ontológiai alapja: a magyar lírában leginkább Weöres Sándorhoz köthető, a keleti(es) misztikával rokonítható meditálás a Semmin. A formai egységen túlmenően is komplett, szerves egész benyomását keltő kötet, ugyanakkor egy-egy erősebb kép ( „őszül ereimben a vér”, „fénykékbe hajló égiéj” ), vagy váratlanul eltalált öndefiníció ( „vagyunk / és ez / elég” ) annyira kitűnik, hogy a kötetegész összhatása ebben a kontrasztban még inkább a magába zárt, rejtőzködő, feladványszerű jellegét mutatja. Báthori Csaba a 2005-ös Hasonmások at határozza meg az életmű csúcsaként 8 ; jómagam inkább a lecsengés kezdetének látom. Egyre több a változó minőségű szentenciózus bölcsesség, az éteri, éppen csak néhány körvonalában megragadott látvány, a metareflexívnek szánt cím („ Sosem nélkülözhető szöveg ”, „ Másik nélkülözhetetlen szöveg ”) – ennyiben az utolsó alkotói szakaszban a legerősebb Ungaretti hermeticizmusának végig kimutatható hatása. Főként pedig: egyre több a korábban már megjelent szövegek újrahasznosított része. Ez olyan számottevő vonás, hogy külön ki kell térnem rá. A korábban is alkalmazott technikát Keszthelyi a Hasonmások ban viszi el a megelőző kötetekből azonos címmel és egy-két kicserélt szót leszámítva azonos szöveggel szereplő versek átvételének szintjéig. Egy ilyen költői gyakorlat aligha könnyíti meg az életműkiadás szerkesztőjének dolgát; ugyanakkor jóval több aspektusa van, mint egy lehetséges szerzői fixáció az összegzés teátrális gesztusán. Keszthelyi láthatóan végig tömbszerű, monolitikus életművet alkot, amelyikben a variációk párhuzamos jelenléte nem szemlélteti, hanem semlegesíti az időbeliség, az előrehaladás, esetleg a tökéletes változat keresésének képzeteit. Mintegy alkotói működése minden pillanatát egyszerre kívánja tartalmazni. 9 A mégoly képlékeny posztmodern szövegeszménnyel sem rokoníthatatlan ez a fogás, noha jó néhány, fél évszázaddal ezelőttről beillesztett elem egyszerűen érthetetlen idegen test marad az eredeti szöveg ismerete nélkül. Ennyiben minden kötete kicsit „összegyűjtött versek” is, bár az 8 Báthori Csaba „Magányt ragyogni… ” 468. 9 Hasonló gondolatokat Báthori Csaba is megfogalmaz, ezeket azonban fontosnak tartottam saját nézőpontom felől is kifejteni.
