Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 9. szám - „Vannak vidékek legbelül” (Némethi András professzorral Staar Gyula beszélget)
75 Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok ból és a Matematika tanításá ból is, bár a magyar és a román tanterv eltérő. Amikor elkezdtem olimpiázni, akkor újabb és újabb feladatokat szerzett. Megkérte Mezei Elemér tanítványát, aki már Kolozsváron tanult, hogy az egyetem könyvtárából szedjen össze feladatokat, és küldje haza neki. – Most akkor hadd idézzem meg itt a matematikatanárodat. Elárulom, mi már negyedszázada jól ismerjük egymást. – Na, nézd csak! – Farkas tanár úr ezt írta nekem, amikor megtudta, hogy mi beszélgetni fogunk: „ Nagy nehézségek árán összegyűjtöttem száz feladatot, köztük nagyon nehezeket is, s odaadtam a fiúknak, gondoltam, ezzel hónapokig elbíbelődnek. András nem sok idő múlva jelentkezett, hogy elkészült a megoldásokkal. Valóban, kevés kivétellel, ahol apróbb hibák vagy hiányosságok voltak, tényleg megoldotta valamennyit. Mondtam neki viccesen: »Ha így haladunk, hamarosan a sírba teszel.« Andrásnak nagy volt a munkabírása.” – Vitt előre minket a lendület. Együtt dolgozva észre sem vettük, hogy milyen nagy ütemben haladunk. A tanár úr meg a háttérből figyelt ránk. Az történt, hogy a segesvári középiskola vasipari líceummá változott. A város végében volt egy nagy vasipari gyár, és előfordult , hogy egy hétig ott kellett dolgoznunk. Mindenki ment, mentem én is reszelni. De eljött az idő, amikor az országos versenyre kellett készülni. Akkor Farkas tanár úr elrendezte, hogy azon a héten nem kellett megjelennem a gyárban. Otthon dolgozhattam, feladatokat oldottam. – Ezek szerint a tanár úrnak tekintélye van a városban. – Van tekintélye, átlátta a dolgokat, és amikor szükségét látta, akkor lépett. Nemcsak tankönyveket, feladatokat adott, hanem a hátát is tartotta értünk. – Akkor tehát már tizenegyedik osztályosként, vagyis harmadik gimnazistaként bekerültél a románok matematikai olimpiára készülő keretébe. Az hogyan történt? – Az olimpián az országok nyolcfős csapatokat indítanak. Anyagi okok miatt a felkészítőtáborba csak tizenketten mentünk el Sinaiára. Ott készültünk hetekig a város híres matematikatanárának vezetésével, de Bukarestről, az egyetemről és a kutatóintézetből is jöttek hozzánk felkészítő tanárok. Akkor minden olyan hihetetlen gyorsasággal tört ént velem. A nyáron még a me zőn dolgoztam, otthon állatokat tartottunk, szeptemberben felkerültem Segesvárra Szentgyörgyről, tavasszal pedig már a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiára készültem Sinaián. Szinte a semmiből bekerültem egy válogatott társaságba. Kezdetben nehézségeim voltak. Ott csodabogárnak számítottam, mert hiába voltam elég gyors és jó feladatmegoldó, még nem nagyon tudtam románul. Azok a fiúk, akikkel Sinaián összekerültem, az ország legjobb iskoláiból jöttek. Őket már évek óta a versenyfeladatok megoldására képezték ki, az összes ilyen könyvük, példatáruk megvolt, ismerték a különleges típusú feladatokat, a megoldásukhoz használatos fogásokat. Nekem ez mind új volt. Begyűjtöttem azokat a könyveket, amiket ők használtak, és nekiálltam, éjjel-nappal tanultam, hogy bepótoljam az elmaradásomat. Nagy munka volt. – A magyar diákot hogyan fogadták a felkészítőtáborban a többiek? – Nem volt ebből gond. A matematikával foglalkozó emberek, a felkészítő matematikusok és a diákok is mind támogattak. Ez az igazság. Ugyanakkor a tizenkettes keretszám nem volt bölcs választás. Mindenki tudta, hogy ebből majd négy ember kiesik, ez bizony
