Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 9. szám - „Vannak vidékek legbelül” (Némethi András professzorral Staar Gyula beszélget)
76 feszültséget okozott. A következő évben, amikor negyedéves lettem, már harmincfős, nagyobb keretet készítettek fel, Bukarest mellett. – Sinaián tehát bekerültél a román csapatba. A 19. Nemzetközi Matematikai Diákolimpiát akkor, 1977-ben Jugoszlávia rendezte. – A bukaresti egyetem tanára, Cuculescu vitte a csapatunkat az olimpiára. Őt diákként és azóta is nagyon tisztelem. Belgrádban rendezték az olimpiát, előtte nagy ceremónia, majd elkezdődött a verseny. Mindenki külön asztalnál ült, előttünk lezárt borítékban az aznapi feladatsor. Egyszerre kellett kibontanunk a borítékjainkat. S mikor kinyitottam a borítékomat, láttam, hogy nekem a román mellé magyar nyelven is betették a feladatlapot. Ezt csak Cuculescu intézhette el, arra gondolva, nehogy félreértsek valamit a román nyelv miatt, kapjak már egy magyar példányt is. Amikor ezt megláttam, végigömlött rajtam magyarságom, hovatartozásom minden velejárója; olyan érzelemhullám, hogy percekig nem tudtam a matematikára figyelni. Az életnek és a magyar–román viszonynak igenis voltak ilyen pozitív megnyilvánulásai, és persze néhány alkalommal a fordítottját is megtapasztalhattam. – Farkas tanár úr említett olyan esetet, amikor a magyarságod miatt bántottak. – Ez az előbbire rácáfoló történet, de elmondom. Negyedikes koromban, 1978-ban a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiát Románia rendezte. Nagyon tudatosan törekedtem arra , hogy akkor is csapattag legyek. Tudtam már, hogy mások miből készülnek, Farkas tanár úr még nagyobb lendülettel gyűjtötte a feladatokat, még több szabadságot adtak Segesváron. Megvolt az országos matematikaverseny, és utána a legjobbak két nap leforgása alatt, egy központi selejtezőn döntötték el, ki k kerülnek be az olimpiai nagykeretbe. Első nap a feladatok megoldását magyarul írtam, ezt eddig is mindig így tettem. Ér eztem, jó lett, jól sikerült. Este azonban a román pártfelügyelő letámadta Farkas Miklós tanár urat, hogy ez így nem megy, hogyan képzeljük, hogy magyarul írok. Bántó beszélgetés volt. Végül az lett, hogy másnap románul írtam le a feladatmegoldásokat. Az is jó lett. Kijöttek az eredmények. Bekerültem ugyan a harmincas olimpiai nagykeretbe, de jóval kisebb pontszámmal, mint amire számítottam. Később, már az olimpiai felkészülés során, alkalmam volt beszélgetni Cuculescu tanár úrral, az olimpiai csapat vezetőjével. Mondtam neki: – Tanár úr, tudom, hogy már nem számít, de valamit nem értek. Megoldottam a feladatokat, úgy éreztem, hogy az élbolyban leszek, végül alig kerültem be a keretbe. – Semmi baj, fiú – mondta, megyünk, megn ézzük a selejtező eredményét. E lővette az összes papírt, s akkor kiderült, hogy az első napi, magyarul megírt feladatmegoldásaimat ki sem javították. – Ne mondd! Ezek szerint csak a második napi megoldásaidat vették figyelembe? Azzal is bejutottál az első harmincba? – Igen, így történt. Az első napi megoldásaim mintha nem is lettek volna. Cuculescu tanár úr is csak nézett, elnézést kért, azt mondta, ezen már ő nem tud változtatni, lényeg az, hogy bekerültem a keretbe. Később tudtam meg, hogy Farkas tanár úr, aki észlelte, hogy jóval kevesebb pontot kaptam a megérdemeltnél, óvni akart, de megnyugtatták, hogy tanítványa így is benne lesz az olimpiai keretben. A vezetőtanárt arra kérte, ügyeljen rá, hogy magyar nemzetiségem miatt ne kerüljek hátrányos helyzetbe. Cuculescu, aki becsületes, korrekt ember, ezt meg is ígérte neki. – Hogyan készültetek a 20. diákolimpiára, ami Románia számára igen fontos lehetett, hiszen ott rendezték meg, Bukarestben?
