Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 9. szám - Füzi Péter: Olvasni az olvashatatlant (A Koppar Köldüs olvasási és írási lehetőségeiről)
41 zárójelbe tennünk. Az írógépen készült és az írógép rontásait magukon viselő szövegek nem egy feltételezett emberi befogadóról árulkodnak, sőt a legészszerűbb az, ha nem is feltételezünk befogadót. Az írás pusztán az írásért magáért megy végbe. Ezeknél a levélszerű költeményeknél feltételezünk egy megszólítottat és egy kommunikációs szándékot, holott lehetséges, hogy a versek naplószerű szándékkal, feljegyzésként, regisztrációként jöttek létre. Amennyiben ugyanis egy megszólítottat feltételezünk, legyen az mégoly hipotetikus is, mint a költői énként megnevezett megszólaló, a költői hallgató már önmagában a kommunikációs modelleket hívja elő. A kommunikáció alapfeltétele azonban, mint mindig, a közös nyelv, a megértés lehetősége, ez azonban a Koppar K öldüs esetében a nyelv erősen medializált volta miatt nem mehet végbe. Nem csak az írógép generálta nyelv áll ellen a hagyományos befogadásnak, a kötetben ez egy másik technikai médium sajátja is, a tv ugyanúgy a saját törvényei alapján működik, ami a tradicionális befogadás számára alapvetően zajnak tűnik fel. „[r]aadasul a teve is zavar közben”, 20 és hasonlóképp, „Madonak es egyeb unalmas dolg” . 21 A technikai médiumok által generált zajból csak az utazás tényleges végbemenetele kínál menekvést, ahogy azt a kötet utolsó verse, a Londoni mindenszentek bemutatja, majd pedig rögtön utána következik a korábban már tárgyalt két feloldott idézet. A Londoni mindenszentek kimondottan utazás közben játszódik, hiszen a költő nézi a „[repülő]gépen a szárnyat” , 22 valamint az üzenetközvetítő, a médium szerepét Szpéró tölti be ebben a versben, így nincs szükség egy technikai médiumra, amely az üzenet közvetítését inkább gátolja, semmint elősegíti. Épp ezért tűnik furcsának a kötet szakirodalmát végigtekintve az a próbálkozás, hogy a szöveget újabb és újabb médiumok bevonásával végül mégiscsak visszaállítsák értelmes egésszé. Míg Bányai csak a ceruzához nyúl, hogy kiegyengesse a szöveget kritikus-korrektorként, amelyről végül belátva a hiábavaló próbálkozást, letesz, addig Bedecs László újabb és újabb köröket fut annak érdekében, hogy a szöveg pozícióját az élőbeszédhez tudja visszavezetni. „Olyan ez a szöveg, mintha a nyolcvanas évek végén hirtelen Nyugat- Európában utazgató alak a város zajában egy rossz kelet-európai diktafonra mondaná épp megszülető mondatait, eleve halkan, nem számolva azzal, hogy a kazetta is begyűrődhet.” 23 Miközben próbál eltávolodni az írógéptől, egy másik technikai médiumot talál meg, a diktafont, ám ettől sem tudja eltávolítani minden médium elkerülhetetlen velejáróját, a zajt, amely épp ezért az írógép jelenlévő, gyakorlatilag készen kapott helyzetéhez vezeti vissza. Még azt az állítást sem lehet tartani, hogy a diktafon az értelmezést a szóbeliséghez vezetné vissza, hiszen annak az archiváló mivolta gyakorlatilag csak, „másodlagos írásbeliségként”, az írás mintázatait alkotja újra. Ugyanígy, a zaj egy részéért felelős gyűrődés is megjelenhet a papír esetében is: „A gep tepte papirt” 24 Tandorinak is meg kell oldania, számára is problémát okoz a gyűrődés jelensége. A Londoni mindenszentek esetében azonban nem jelenik meg hangsúlyozottan a szöveg írott volta, egy reflektálatlan, írásként és beszédként egyaránt értelmezhető állapotban lebeg, szemben a kötet többi írásával, ami hangsúlyozottan írott alkotás. Ugyanígy, a kötetben található sikeres kommunikációs aktusok mind a beszédhez kötődnek, ahogy azt 20 10. 21 20. 22 75. 23 Bedecs, i. m. 153. 24 56.
