Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 9. szám - Fried István: „az idő mint egy szonett ideje” (Töredékek néhány Tandori-szonettről)
19 megoldásajánlatai, nem utolsósorban a halmozás, ismétlődéses előadás finomszerkezetének kimunkálása. A túl sűrűnek vélt ismétlésekkel szemben érdemes felfigyelni a „kihagyások”, „elhagyások”, rövidítések poétikájára, arra nevezetesen, hogy a Tandori-vers egyrészt sosem játssza ki minden lehetőségét, nemegyszer elhallgatja vagy belehallgatja a verssorba a kimondásra várót, másrészt eleve él a korántsem alkalmi összevonásokkal (talán a német értekező-bölcseleti nyelvből 4 ideültetett többszörös, kötőjeles összetételekkel, amelyekből nem bizonyosan a szorosan összetartozás jut felszínre, hanem az egy lélegzetre kimondás során egymáshoz került, egymást csak bizonyos mértékig kiegészítő főnevek, főnévi funkciót betöltő más szófajok együttessé lett csoportja). Alighanem tévedés, ha csak a Tandori- vers agrammatikusnak hitt próbálkozásait kísérjük nyomon, talán produktívabb, ha annak az erőfeszítésnek eredünk nyomába (még ha az erőfeszítést nemegyszer humor vagy lazaság színlelése fedi el), amely a nyelvi szabályok nem önkényes módosulásának lehetőségeivel vet számot. Avval, hogy szavak, mondatok verssé formálása, különféle versformákba kényszerítése természetszerűleg visszahat a megformálandó gondolatmenetre; amely gondolat is, menet is, csakhogy nem engedelmeskedik az általánosan beszélt nyelv szabályainak. Még akkor sem, vagy akkor kül önösen nem, ha a Nyugat-hagyomá nyból közvetlenül és közvetve megismert, méltányolt „költőiség”-gel való szövetséget felmondja, a Nyugat kedvelt versformáit úgy véve át, hogy egy más beszédmódnak rendeli alá, vagy más beszédmódtól teszi függővé. Példával élve: Babits Mihály leoninusai a tájvers, hangulatvers hagyományát viszik tovább, „festenek”, Tandoriéi pedig önnön versnyelvét hitelesítik, kihasználva a leoninusok ritmikából-rímekből adódó zeneiségét (eufóniáját), egyben érzékeltetik a följebb említett kihagyásos-összevonásos előadásban rejlő esélyeket. Itt csak az első négy sort idézem: Kis gyülevész aforizmás Hely, szűk prizma, karizmás, járjon utána remény, hitre: előre-szerén 5 S minthogy félrevezetvén az olvasót, a külső forma szokatlan voltára hívja föl a figyelmet, talán eltereli az „én”-történetről, a létezés során megképződő (?) én nel szemben fölmerülhető kételyről egyáltalában (az „egyáltalán” a Tandori-költészet egyik kulcsszavává vált, nem annyira az elhárítás, inkább a bizonytalanság leplezésére szolgáló többesélyűség óvatos megcélzására törekedve), feltehetőleg az én pozicionálásának időiségén töprenkedve. Hasonlóképpen vezet sokfelé a szonettidő (a Még így sem kötetben nagy kezdőbetűvel, verscímként írva, a vers végére birtokos szerkezetté fölbontva, általánosítva, a vers gondolatmenetében azonban többé-kevésbé pontosan, egy adott eseményhez kötve): minthogy a kötet előszava, a szonettciklus „életrajzi” tanulsága szerint a meghatározott időszakban naponta több órában szonetteket alkotó költő eszerint méri ki az ellenőrizhető időt, az ellenőrzés mértékegysége óránként egy szonett, amelybe életrajz, műhelytanulmány, magyar és világirodalom (címbe vetítve, ajánlásként verscím alá írva), életrend és „versrend” egyként belefér. Ugyanakkor ez az idő kitágul, visszafelé a történeti 4 Friedrich Schlegel, Hegel, Schopenhauer (Tandori Ágnessel együtt), Lukács György műveinek fordítója, Goethe idehivatkozható prózája átültetésében is tevékeny szerepet vállalt. 5 Tandori Dezső, Úgy nincs ahogy van. Budapest, Scolar, 2010, 26.; uő, A Legjobb Nap , 92. A Szpéró gesztenyefája Tandori temetésén hangzott föl. A „legújabb leoninusok” utalhat a versforma korábbi fölbukkanására, ám éppen úgy a magyar irodalmi hagyományra (Babits Mihályra).
