Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Lengyel András: Szerkesztett-e a főszerkesztő? (Ignotus és a Nyugat viszonyához
93 Ignotus megrajzoltatta vele két régi, még A Hét ben vele dolgozó munkatársának, Szép Ernőnek (1912. II. 351.) és Szini Gyulának (1913. II. 21. sz.) a portréját, s megrajzoltatta atyai barátjának, Halász Imrének a portréját (1912. II. 219.) is. Portréjuk közlése pedig, jól láthatóan, nem véletlenszerű, lapszínező illusztrációként, hanem a kontextushoz igazodó tudatos szerkesztői gesztusként történt. (Miként Zichy János gróf portréja [1913. 5. sz.] is szerkesztői megfontolások miatt került be a Nyugat ba. Vele, tudjuk, Ignotusnak ügyes- bajos dolgokban egyezkednie kellett, célszerű volt tehát gesztust tenni neki.) Ugyancsak Ignotus preferenciáira vall Ambrus Zoltán Mozi Bandi kalandjai című regényének terjedelmes folytatásokban való közlése (1912. II. 81–98., II. 170–180., II. 251–269., II. 331–349., II. 395–415. stb.). Ambrus ugyanis igazában még a régi A Hét gárdájának prominense volt, s már életkora miatt sem számított jellegzetes Nyugat-szerzőnek. Ignotus azonban a hajdani közös munka tapasztalatai alapján becsülte, s érthető, hogy szerkesztőként lehetőséget adott neki. (Ambrusnak ilyen súlyú jelenléte a Nyugat ban Osvát szerkesztése idején alighanem elképzelhetetlen lett volna.) Hasonlóképpen szubjektív hátterű volt Halász Imre rendszeres, és többnyire súlyos szövegekkel való szerepeltetése is (1912. II. 11–22., II. 77–80., II. 142–150., II. 181–194., II. 244–258., II. 425–436. stb.). Halász ugyanis még Ignotus apjának, Veigelsberg Leónak volt jó barátja, s az a történeti tudás és személyes emlék, ami Halász agyában fölhalmozódott, Ignotust már csak szubjektív okokból is érdekelte. Ráadásul az öreg Halász egyik, több folytatásban, hosszan prezentált témája Bismarck és Andrássy viszonyáról szólt – ami Ignotus számára nemcsak érdekességekkel szolgált, de saját aktuális játszmáiban is segítette. S itt elérkeztünk egy irodalmi szempontból váratlan, sőt már-már érthetetlen jelenléthez. Ifjabb Andrássy Gyula gróf Nyugat-beli feltűnéséhez. Ám tény: Ignotus hosszú interjút készített a gróffal s jelentetett meg (1912. II. 132–141.), majd a gróf politikai cikkét (1912. II. 377–392.) is hozta a Nyugat . Az apa, idősebb Andrássy Gyula (egykori magyar miniszterelnök, a Monarchia volt külügyminisztere) pedig olyan kedvező és részletes bemutatást kapott, ami egy irodalmi lapban nem szokványos, sőt meglepő. S a két Andrássy ilyen hangsúlyos jelenléte csak akkor válik érthetővé, ha (1) tudjuk, hogy Ignotus az ifjabb Andrássy „emberének” számított. Olyannyira, hogy 1917-ben a kor széles körben olvasott élclapja, a Borsszem Jankó (1917. 37. sz. 8.) egy cikkében – igaz, illusztris társaságban – Ignotust egyenesen Andrássy „házizsidójaként” aposztrofálta. (Az élclap persze karikírozta e viszonyt, de a maga módján így is valami lényegeset mondott ki róla.) S emellett (2) lehetetlen nem gondolni arra (s ez fontos magyarázó motívummá válik), hogy Ignotus nemcsak az Andrássyak híveként népszerűsítette őket, hanem – alighanem – azt is megköszönte, hogy Andrássy titokban pénzzel segítette „laptulajdonossá” válását. Azaz Ignotus rejtélyes pénzügyi manővereinek hátterében az egyik „támogató” éppen Andrássy volt. (Egy „egyszerű” politikai elkötelezettől ilyen mértékű, s a Nyugat olvasóitól nem egyértelműen preferált népszerűsítés nehezen lett volna elképzelhető.) Azaz, az ifjabb Andrássy ilyen népszerűsítése nem pusztán a tisztelő – Ignotus – gesztusa volt, hanem, egyben a Nyugat fennmaradásához, finanszírozásához hozzájáruló gróf iránti kliensi hála is: a pénz megszolgálása. Föltűnő az is, hogy a közölt anyagban jelentős helyet foglaltak el a nem irodalmi, hanem irodalmon kívüli, de a kor (s az irodalom lehetőségeinek) megértése szempontjából egyáltalán nem érdektelen valóságmagyarázatok. Így például az Ignotusszal jó viszonyban, olykor munkakapcsolatban is lévő Radó Sámuel több cikkét is hozta a Nyugat (pl. 1912. II. 62–65., II. 102–111., II. 452–462.). De itt jelent meg Faragó Miksa kitűnő, a gazdasági válságokat újszerűen magyarázó közgazdasági cikke is (1912. II. 215–217.). Ezek a választások megint nem Osvátra, hanem Ignotusra jellemzőek. S ez időben, aligha véletlenül, föltűnt a Nyugat ban egy olyan, vitathatatlanul jelentős, de a konvencionális Nyugat-képből kilógó szerző is, mint Szabó Dezső, akit sem Osvát,
