Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Hernády Judit: Koháry István lírai meditációi az emberi élet végéről
69 lényegében a bűnbánattal volt azonos, és a kárhozatosat, mely a világi dolgok miatt keletkezett. 19 A lírai alany individuális életében jelentkező öregség is egy ilyen bánatot ébresztő világi tényező. De vajon hogyan képes az ember megszabadulni e „betegségtől”? A válasz egyértelmű: sehogyan. A költő barokk-katolikus világszemlélete azonban nem engedte, hogy a vers lírai alanya megrekedjen a vallási tanítás szerint veszedelmes lelkiállapot útvesztőjében. Hiszen az öregség folyománya, a melankólia eluralkodása a kedélyvilágon már az individuális akarat hatáskörébe tartozik. Koháry egy leleményes gondolati csavar segítségével alakítja át a kezdeti versszituáció attitűdjét, az elmélkedés mentális-lelki folyamatának közbeléptetésével. Az értelmi reflexió térnyerését jelölő „tudom” említése éppen arra a belátásra utal, hogy az öregség nemcsak betegségnek, hanem orvosságnak is tekinthető. Ráadásul éppen az ifjúkor bizonyos lelki impulzusai ellenében ható medicina: Noha tudom aztis, hogy finum orvosság, Olly betegség ellen, mellyben iffiúság Sok ízben sénlődik, emberi gyarlóság S-foitogattya szivét az világi hivság. (278) A nézőpontváltás jellegét és indítóokát jól jelzik az „emberi gyarlóság” és a „világi hivság” kifejezések. Az értékszembesítést időszembesítéssel egybekötő strófák most ifjúság és vénség, egészség és betegség, öröm és bú ellentétét vallásetikai dimenzióba helyezik. Tehát az öregség létállapotában a melankólia az, ami a szív ép, egészséges állapotát fenyegeti, de e léthelyzet a pozitív aspektust sem nélkülözi: a tiszta öröm mellett a szívet „fojtogató” világi élvezetek iránti vágyat is csillapítja. Vagyis a vers kontextusában a vénség betegség (érzéki-világi sík) és orvosság (etikai sík) ellentétét hordozza magában, bár itt még negatív oldalára esik a hangsúly. Tudjuk, hogy Koháry költeményét idős korában írta, így joggal feltételezhető, hogy az adott személyes élethelyzet meditatív megközelítése valóban szándékában állhatott. E személyes érintettség azonban nem jelent hangsúlyozott individualitást; a vers az öregség állapotát tipizált formában tematizálja, annak ellenére is, hogy azt a probléma érzékletessé tétele céljából egyéni színekkel festi meg. A vizsgált ciklus szempontjából azonban jogosan merülhet fel a kérdés: vajon miért kellett a halálelmélkedések tematikájához kapcsolódó versek közé egy vénülő ember bánatos gondolatait ecsetelő művet iktatni? Nyilvánvalóan az öregedés és a halál közötti szoros kapcsolat indokolja a költő döntését. Hiszen az öregség nem más, mint a test lassú, fokozatos elhalása, mely mintegy előre figyelmezteti az embert a halál közeledtére. A betegség szerepe is hasonló, mert szintén az élet mulandóságának tapasztalatát hordozza magában, így a két életállapot (a vénség mint betegség) összekapcsolása a halál horizontjában jelenik meg. Az alább idézett egyházi ének sorai érdekes allúziót mutatnak a második strófával összevetve, mivel ezek a már halott ember állapotát írják le, és szintén 19 „Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, s ezt senki sem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz.” (2Kor 7.10)
