Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Gömöri György: Petőfi Sándor emlékkönyvi bejegyzései tükrében
86 Az 1846-os év egy nagyon szép szerelmes verssel ( Reszket a bokor... ) és egy lendületes halálvízióval zárul. Az Egy gondolat bánt engemet... Petőfi egyik legjellegzetesebb és bizonyos értelemben legprófétikusabb verse. Az „ Ott essem el én / a harc mezején /...S holttestemen át / Fújó paripák / Száguldjanak a kivívott diadalra...” 47 az én (még verseket könyv nélkül tanuló) nemzedékem legtöbb tagjának kitörölhetetlenül az agyába vésődött. Igen, ez a Petőfi már nem csak hazai reformban, vagy kis magyar forradalomban gondolkodik, hanem a „Világszabadság” szót írja fel serege zászlóira, ez már nemzetközi forradalmár ! Ez a verslátomás későbbi pályájának alapja és aranyfedezete. Ezt a nemzetköziséget szimatolta meg benne a szabadszállási választási ellenfél, aki „orosz kémnek” hazudta Petőfit – miért nem „francia kémnek” vagy „ügynöknek”? Ő már az áprilisi trónfosztás előtt hónapokkal megírja az Itt a nyilam, mibe lőjem ” című verset, aminek refrénje az „ Éljen a köztársaság! ” 48 Furcsamód ez az üzenet ma, még 118 évvel Petőfi Sándor halála után is aktuális. 1847. január 1., tehát újév napja a keltezése annak a pársoros versnek, amit Petőfi emblematikus verseként szoktak idézni: a Szabadság, szerelem! Ez a romantikus hitvallások legromantikusabbika, hiszen a költő már a szerelemért (szerelmeséért) hajlandó feláldozni életét. Igen, de ez csak metafora, az viszont, hogy a szabadságért még a szerelmesnek áldozott (elzálogosított) életet is feláldozhatjuk, már fokozhatatlan ígéret. Amit végül is a szabadságharcban valóra lehet váltani. Petőfi ekkor már nemcsak Júliát, hanem csecsemő korú fiát is hátrahagyva siet Bemhez, bár tudja, a győzelem esélyei minimálisak. De térjünk vissza az emlékkönyvi versekhez. 1847–49 közt Petőfi többé nem ír hölgyek emlékkönyvébe, megkérte, és végül megszerezte Júliát, akivel Pestre költözött, ahol minden pletyka ellenére kölcsönösen imádják egymást. Ezután mind a három emlékkönyvbe bejegyzett szöveget Petőfi Sándor férfiaknak írja, mindhárom valamilyen módon részt vesz a szabadságharcban. Első köztük F. A., vagyis Frankenburg Adolf (1811–1884) Sopron megyei német anyanyelvű jogász és hírlapíró, aki 1844-től szerkeszti az Életképek című lapot, a Tízek Társaságának lapját, Petőfi fő jövedelemforrását és „Budapesti levelek” címmel ír humoros tárcákat a Pesti Hírlap ba, ő ennek a műfajnak az úttörője. 49 Mivel 1847-ben a bécsi kancelláriához helyezik, külügyminisztériumi államtitkár lesz, de úgy látszik, túlságosan magyarpárti, ezért a szabadságharc után egy évig börtönben ül. Petőfi emlékkönyvi versét alighanem Frankenburg Bécsbe távozása előtt (1847 áprilisában) írta be a szerkesztő emlékkönyvébe: a vers az „olajos korsó” bibliai példázatát magyarázza, azzal az üzenettel, hogy teljesen kell élni, bátran, nem óvatosan, hiszen a korsó újra meg újra megtelik. 50 1848 januárjában Petőfi rengeteg verset ír, köztük olyan emlékezeteseket, mint A puszta, télen . A tizenhét januári vers mellett születik két fordítás is, egy franciából (Moreau) és egy angolból (Thomas Moore). Ami az emlékkönyvi verseket illeti, csak egyet találunk, maga a vers didaktikus-humoros, de a címzett életútja rendkívüli. Az Egy könyvárus emlékkönyvébe Stáhel-Számwald Gyulához íródott. Ez a szegedi születésű, Petőfinél két évvel fiatalabb ember 1846-ban kerül Pestre, ahol Emich Gusztáv könyvkereskedő segédje, majd üzlettársa lesz. 51 Alighanem Petőfi Sándor nagy tisztelője, amit a költő viszonoz, hiszen nem kevesebb, mint tizenkét sorban „tiszteli meg” a névtelen könyvárust, ilyen sorokkal zárva tanácsait: 47 Petőfi, i. m., 690. 48 Petőfi Sándor összes költeményei, II . 589. 49 Új magyar irodalmi lexikon, I. , 622. 50 Petőfi, i. m., 70. 51 Magyar életrajzi lexikon II. , szerk. Kenyeres Ágnes, 1969, 700–701.
