Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Gyáni Gábor: Helytörténet és országtörténet: kapcsolatuk alakulása
12 Ezzel nyomban meg is érkeztünk ahhoz a historiográfiai fejleményhez, ahol a helytörténet és a nemzet- vagy országtörténet közötti munkamegosztást többé nem az alá- és fölérendeltség elve szabja meg: a helytörténet, legyen szó megye-, régió-, város- vagy falutörténetről, itt a makrotörténettel egyenértékű, legalábbis mellérendelt státust foglal(hat) el. A népiségtörténetben ugyanakkor nem a francia Annales, hanem egyes két háború közötti német, a Volksgeschich tet idéző történetírói törekvések hazai visszhangját, és egyben önálló megnyilatkozását kell értékelnünk. A második világháborút követően viszont az Annales hatására terjedő struktúratörténet-írói áramlatok leheltek új életet a helyi történet addig lebecsült gyakorlatába. A helyi történet – egyes történészek szerint – már nem a provinciális és antikvárius történetírói törekvések melegágya, hanem olyan mikroszintű vizsgálódások kitüntetett terepe, amelyek olykor még az általános történet fogalmi rendszerét is áthatják. Ezeket a historikusokat, ennek megfelelően, nem a hely ún. komplex, hanem annak problémaközpontú (parciális) megközelítése vezeti tehát, amelyből az interlokális összehasonlítás sem feltétlenül hiányzik. Az Annales második nemzedékének egyik meghatározó (gazdaság)történész képviselője, Ernest Labrousse tett sokat azért, hogy meghonosodhasson a történetírásban a regionális léptékű helytörténeti szemlélet. Olyan programot fogalmazott meg a történetírásban Labrousse, amely a kora újkori polgárság nemzetközi keretekben folyó történeti kutatására irányult. Ezt pedig kifejezetten csak regionális léptékben gondolta kivihetőnek. „A polgárt definiálni? Nem értenék egyet a vállalkozással. Látogassunk inkább el hozzá, keressük fel élőhelyén, a városokban ezt az urbánus fajt, és vegyük górcső alá. […] Veszélyt az jelent, hogy a vizsgálódás kereteit a lehetséges határokhoz képest túl szűkre szabjuk. A legfontosabb tanács ezért az, hogy minél több esetet kell beemelni a vizsgálatba. […] Jöjjön tehát először a vizsgálat! Jöjjön hát a megfigyelés! A meghatározással foglalkozhatunk később is.” 31 Később így folytatódik a gondolatmenet. „A munkát lehetőleg olyan, behatárolt földrajzi kereteken belül kellene elkezdeni, mint a városok vagy a nagyvárosi negyedek. Nem szabad azonban kizárni a szélesebb körű vizsgálatokat sem, amelyek foglalkozáskategóriákat vagy éppen más jellegű csoportokat […] tanulmányoznának akár országosan.” 32 A gazdaságtörténetet makrosíkon kutató Labrousse 33 a társadalomtörténet-írás kapcsán a helyi mélyfúrásokat tekintette üdvösnek; ez az elgondolása pedig termékeny befogadókra lelt egyes tanítványaiban. Ők voltak azok, akik az 1960-as és 1970-es években sorra megszülető régiótörténeti monográfiáikban – mesterük szándékainak megfelelő – új értelmet adtak a helyinek, midőn az egyes strukturális jelenségekre, a változások feltételezett strukturális okaira (tizenhetedik századi „válság” vagy a tizennyolcadik századi agrárforradalom) 31 Ernest Labrousse: A nyugat-európai polgárság története (1700–1850) . In: Benda Gyula–Szerekeres András, szerk.: i. m. 277. Az írás egyébként 1955-ben látott napvilágot. 32 Uo. 279. 33 Vö. Jean-Yves Grenier–Bernard Lepetit: A kísérletezés szerepe a történettudományban C.-E. Labrousse kapcsán. In: Benda Gyula–Szerekeres András, szerk.: i. m. 193–221.
