Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Virág Zoltán: Létorientációk és tájmeditációk (Koncz István költészetéről)
95 puszta látvánnyá, s megszűnésében nem a múltból öröklött világunk pusztulása jelenti-e az értékek pusztulását?” 12 A magánszféra feltárásával, a férfi és a nő között kialakítható oda-vissza csatolásokkal, vagy éppen a kifeslő érzékiség habituális referenciáival a szerző egyik kötete, sőt az összegyűjtött verseit tartalmazó 2005-ös kollekciója sem maradt adós. A vajdasági szerelmi lírában kifejezetten szokatlan, a Sziveri János, Fenyvesi Ottó és mások számára jól követhető mezsgyéket kijelölő originalitás a partneri közvetlenséget és a testképi megörökítéseket az egymást nélkülözni nem kívánó személyek interaktivitásában ( Levél Szonyához , A szerelem dicsérete , Virágének ) fedezi fel. A szerelem létajándékát a kettőzött magányú rokonszenvezés, a társas tervezésű tolerancia kegyelmi állapotaként ( A fiú meg a lány , Énekek éneke /Parafrázis/ , Második virágének ) üdvözli és méltányolja. Nem misztifikál, a felgyülemlő traumák miatti részvétre nem pályázik, illúziókergetések és apellációk nélkül kalauzol a privátum, a személyes zóna eltérő életkori szakaszoltságú koordinátái közé. Mindezzel szoros összehangoltságban a pasztorális idillt, a bukolikus felfuttatást nélkülözi az 1970-es és az 1980-as évek termése, a vidéki atmoszféra ( Ártatlan szövegek ) egyre elemeltebbé, eltávolítottabbá válik. Az önmegőrzés makulátlanságát, az én-integritást konzerváló létpremisszákat ( Fohászféle azért, hogy soha ne kelljen ölnöm ; Élmény, in perfectum ) az indiszponáltság környezeti anatómiájának árkádiai viharvertsége és a remények füstbe menetelének kizökkentő víziói ( A vers utánzása ; Élet, halál közben ; Táj, kételyekkel ; Kanizsai tájkép ; A Tisza partján ) söprik félre, teszik érvénytelenné. Az 1958 júliusában írt, a hagyatékban fennmaradt A hűségről erotikus izzásában felsejlő délies temperamentum és tájolás az antik Róma fénykorát és bukását a huszadik századi Jugoszlávia aktuális jelenével összekapcsoló térmértanra támaszkodva láttatja, igyekezvén fogódzókat találni, eligazítást nyújtani a történelmi mozgásrend „tekergő labirintusában”. A Híd ban publikált Tito-búcsúztatója, az Užice utcai ház a Cicerótól eredő közmondás, a „Historia est magistra vitae” meg az Aquinói Szent Tamás nevéhez tévesen fűződő skolasztikus maxima, a „Philosphia (est) ancilla theologiae” egybeömlesztésével a műveltségi lezüllesztés vulgarizáló kivonatolásait, gyorstalpalós pártiskolai zanzásításait parodizálja, jócskán túllépve az alkalmi esetlegességen, a szükségtelen, rangon aluli gesztusnak vehetőségen: „ő az Úr, az Igazság-Ember / s csupán sunyító szolga csak / a történelem. // És Élet a Mű, s a Jelkép immár/ Valóság; / hat, alkot, de elszánt / falanxba is toboroz, mert / katona az, kinek otthona féltett / s kertje virágzik az Otthona körül…” . A lepaktálás, a hatalomnak tett engedmények igen félrevezetőek, mert a marsall glorifikálása, a haza fényre derülésének romantikájába feledkezés csalóka ovációja olyan tájbiológiát, naturális paramétereket és országimázst tesz kényelmetlen részleteiben is felfejthetővé (a hasonlóan mérvadó megpendítés képessége közvetlen kortársai közül csak kiválasztott keveseknek adatott meg a vajdasági magyar irodalomban), amelyben a rusztikus nemzeti létezésnek a területőrizet és a territoriális túlélés a záloga, az istenadta karakterjegyek hamisítatlansága, az idegenekkel lehetőleg nem keveredő ellenállás egészséges természetessége pedig a szláv újjászületést kezdeményező és kedvezményező 13 tömegvonzásoknak és tömegmozgásoknak rendelődhet alá. Koncz István avatottabb elemzői Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, József Attila, Pilinszky János hatásáról többször értekeztek. Néhány éve a Tisza mesterdalnokának, a táj filozófusának hívtam őt, hadd ne merülhessenek feledésbe Kosztolányi Dezső vízhódolatának lecsapódásai és a likvid materialitás Ady Endre-i, Babits Mihály-i, 12 Füzi László, Koncz István: Ellen-máglya , Kortárs , 1988/10., 168. 13 Ehhez Ivan Čolović, Politics of Identity in Serbia (Essays in Political Anthropology) , trans. Celia Hawkesworth, New York, New York University Press, 2002, 22.
