Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Virág Zoltán: Létorientációk és tájmeditációk (Koncz István költészetéről)
94 parton beásott/ fertőző embert, ellenséget, és aki / tudja, hogy hazudtak, mikor magoltatták / vele a »pro patria laboramus et militamus«-t. ” ( Igazságkereső vers ) A bizalmatlanság és a gyanakvás tompíthatatlanná fokozódik a dirigáltság fojtogató légkörében: „tartom magam, rámtör az impotens tavasz / és meg kell alázkodnom azok előtt, / akiket bámulok s egyben lenézek.” ( Tavasz 1957-ben ) A felülről diktáltság miatti ódzkodás morfondírozásai a halálra kihegyezett ösztökéltség és a szuicid késztetések rangsorvitájában futnak végül zátonyra: „Nem volt biztos abban, hogy mindegy-e, / ha mást gyilkol meg, vagy önmaga életével végez. / Az emberek ölnek így is, és úgy is.” ( A költő pogány áldozata ) A debütáló kötet társadalmi kísértéseket, magányos és csoportos elszigetelődéseket pásztázó gyakorlata mögött ( Antik gyilkosok képére , Idill ), a lármás városi vérkeringésre és a hömpölygő távolságokra épülő tájélettana ( Magda ), minuciózus „tájbonctana” hátterében ( A vers leleplezése ), miként az 1987-es gyűjtemény, az Ellen-máglya vázolta episztemológia mélyén, ott lappang a majdnem független, de egymással nacionálisan szembenálló szervezeti és igazgatási egységekben manifesztálódó föderalizmus, egy geográfiai terminussá redukált névvel illetett államberendezkedés valódi természetének ismerete. Azaz egy olyasféle hibridizált szerkezettípusé, amelyik igen hosszú ideig, 1989-ig, központi etnikai régiós mag nélkül létezett, noha de jure belsőleg autonóm köztársaságokra osztatott fel, a reformok révén pedig de facto tartományi önrendelkezéshez jutott az 1960-as évek második felétől. 10 Az Átértékelés valószínűleg legismertebb mondata A szép Tisza és más című vers elején és végén olvasható felkiáltás. A partszegély perspektívátlanságát kinyilatkoztató szituációjellemzés az előbbiekben említett határhelyzetűséghez, territoriális képlékenységhez társul. A folyó medrének és sodorvonalának biztonsága, illetőleg a pszichés örvénylések egymásra vetíthetősége és egymásba vegyíthetősége a szárazra vetődés kárhozatosságával ellenpontozódik. A felkapaszkodáshoz, a kikecmergéshez hiányzik a védőbástya, „A part ellenségem!” exklamációja a fenyegető veszélyforrás miatti riadókészültséget szorgalmazza a csapdák sokaságát rejtő, instabil külvilág közelségének hangsúlyozásával. A Koncz István-i költészet bácskai, kanizsai, Tisza-parti szinkretizmusában az életteli és az enyésző váratlan együttállásai, a civilizált és a barbár szeparálhatóságában bízó, a nemzetit és az egyetemest ütköztető lényeglátásai az otthonosság „mélységesen hiteles diszharmóniájából” 11 bontakoznak ki. Tulajdonítható-e a létnek, az univerzum törvényeinek, a természeti harmóniának valamely önmagán túlmutató értelem? A nyugtalanító ősi kérdésre egy 1955-ös ars poeticájában a földközelség, a humuszon edződöttség síksági idealizmusával ( Parlagon ) reagált a lírikus, a következő évből származó ódájával a termékeny talajjá forgatás, termőterületi barázdálás pátoszába kapaszkodott ( Óda, magunkhoz ), 1963-as Költői komédiá jában viszont a tájbefogadás lélektanát és a térfelmérés öntevékeny látószögváltásait preferálta. Az Átértékelés négyrészes, Apokrif képek és tanulmány alcímet viselő kompozíciója, A vers leleplezése a társsá fogadott folyó familiáris tablójával szinte megelőlegezi, a tájiságba feledkező szuverenitást favorizáló, a helyhez kötöttség hibátlanságához ragaszkodni próbáló további textusok ( Ballada a lényegről ; A hegy, néhány vonatkozásban ) kíséretében pedig már-már sejteti az Ellen-máglya környezeti paradigmájának várható kikristályosodásait. Annak feltételezését, hogy „jelenlétünk nem változott-e már 10 Vö. Igor Štiks, Nations and Citizens in Yugoslavia and the Post-Yugoslav States (One Hundred Years of Citizenship) , London – New Delhi – New York – Sydney, Bloomsbury Academic, 2015, 74. és 124. 11 Juhász Erzsébet, Aki tanyát ütött a hiába/valóságban (Koncz István költészetének tájai) , EX Symposion, 1997/19-20. szám, 73.
