Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Virág Zoltán: Létorientációk és tájmeditációk (Koncz István költészetéről)
91 Virág Zoltán Létorientációk és tájmeditációk (Koncz István költészetéről) Alkotásaival az 1950-es évek közepétől jelentkező Koncz István költészete körültekintő visszafogottsággal osztozott az időszak szülőföldje térségében fellépő szépíróinak eszményeiben. A morális kérdésekre, az értéketikai dilemmákra, a rendhagyó tárgyi érintkezésekre érzékeny lírai észjárásával és formaképző eleganciájával a szellemi tartás, az intellektuális tájékozódás olyan ízlésrendszerét rendszerét hozta létre, amely nem engedett teret az álarcokkal operáló, maszkok mögé rejtőző leragadásoknak, a panaszolkodó mellékzöngéket száműzte, a köntörfalazást, a taktizálást elutasította. Ezzel nemcsak megelőzte és megelőlegezte az ösvényeiket egymás előtt és mellett kitaposni igyekvő symposionisták törekvéseit, hanem kimunkálta és felkínálta azt a magasrendű művészeti és irodalmi standardot is, amelyhez pályatársai, pártfogoltjai, kései követői (Tolnai Ottótól kezdve, Sziveri Jánoson át napjaink fiatal tehetségeiig) bizton igazodhattak. Személyiségének átütő erejéről és mentori önzetlenségéről szólván Tolnai Ottó jegyzi meg emlékidézéseiben, hogy a Symposion koncepciójának kidolgozásában mekkora szerep jutott neki, s a barátokkal (Domonkos Istvánnal, Bányai Jánossal) való összeismertetés konstellációjában „ő volt a legfontosabb, nélküle nem mertem volna belekezdeni abba a kalandba, nem, még akkor sem, ha sejtettem, hajótörésekkel lesz teljes” . 1 Az antikvitásban gyökerező modernségének mibenlétét, műveltségének görög és római mintázódásait felfedező és elismerő tanítványi méltatás Koncz István nevesítésével annak a mesternek jár ki, akinek műveiben az aranykori, az ezüstkori tradíciók a mába ágyazódó határhelyzetekből nyerik friss értelmüket, a különböző idősíkok rétegzettségi ívében felderengő múltbéli események és nyomasztó előérzetek pedig a dagadó jelen többségi és kisebbségi létmódokat szembesítő természetrajzaival egészülnek ki folyamatosan. A Belgrád környéki egyik község helyi munkásközösségek lakta településrészéről (Dušanovac) magát 1956-ban énekmondónak, „dusanovaci rapszodosznak” elkeresztelő, valaha joghallgatóként ott albérletező költő a mesterség és művészet összefonódottságát a nyugalmas háttérbe húzódás sztoikus kívánalmából, az intenzív életélvezet epikureus hagyományából és a künikoszok civilizációkritikájából bőségesen merítve tekintette kulturális háttérbázisának. Az egykori Jugoszlávia fővárosában keletkezett, Radatovics Magdának ajánlott Torzók , a pillanat Rainer Maria Rilke-i ösztönzésű megragadására alapozva, a szépség és a kellemes élet védelmében száll síkra 1959-ben, a piedesztálra állítható igazságkritériumok jegyében: „Ma megváltottad éltedet, / tudsz-e már mindent, amit a halhatatlannak / tudnia kell?” A megfontolás józansága becsülendő erényként tételeződik, a minden helyzetben megfelelően (adott esetben másképpen) választás Arkhilokhosz, Arisztotelész, Horatius példáira visszavezethető, belső békéjű szabadsága a jó és a rossz 1 Tolnai Ottó, Képek Koncz Istvánról , Híd, 1988/6., 787.
