Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Norman Jope: Névtelen tekintetek; Alkonyat (versek – Tarcsay Zoltán fordításai)
26 Norman Jope Névtelen tekintetek (Anonymous Eyes) A város alászáll. A mozgólépcsők végtelenjében húz a hátunkra a szél, süvít a bejárat felől, el a bugyireklámok és állítólagos sikerkönyvek mellett – a messzi hegyekből hozza a farkasordítást, és mi haladunk tovább mozdulatlanul a peron felé, ahol a síneken túl tévék sorfala sugároz bugyuta híreket kedves utasainknak. Egy rejtett mikrofonból recsegő hang utasít a biztonsági sávot szabadon hagyni. Névtelen tekintetek százai követik valószínűleg, de gazdáik észre sem veszik – most is újságjaik és világfájdalmuk mögé bújnak, amint az alagúton hirtelen bársonyos, szemmintás molylepkék millióinak raja robog át. Mi pedig csak állunk, és próbáljuk megfejteni ezt az álmot. Alkonyat (Dusk) Kilépünk a metróból a kékesszürke fénybe, és kint mindent kéken borít a hó. Az alkonyatban kékké mélyül a szürke ég a téli időjárásnak megfelelően, hömpölyög a sűrű köd és a munkába igyekezők sűrű kabát- és sáltömege a buszok és metrók, esetleg a drága fagyival, komoly nyakkendőkkel és álmos, hajnali járókelők hosszú soraival tömött postákkal teli plázák irányába, hiszen így van ez Európának ezen a részén. Igyekeznek megnyújtani a rövid napokat, délben leragad a szemük, közös, néma félálomban lépnek ki a metróból és mennek tovább, várva a nap közeli végét.
