Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Győri László: Tömörített élet
57 vét szerkesztette. Nekünk egy kicsit legendás alak. Teljesen eltűnt, úgy tudom, hogy él, de ha igaz a hír, évtizedek óta már nem az irodalom környékén tevékenykedik. – A Kosztolányi Dezső téren van egy autóbusz-pályaudvar, ott lakik. – Most is? – Egy-két éve huzakodtunk egymással, hogy mondja el a múzeumnak az emlékeit, hol ő nem ért rá, hol én nem értem rá, még mindig függőben van, de él 1 , és bizony jó lenne, hogyha ő is megosztaná velünk az emlékeit. – Vilmon sokkal több ígéretet látott ebben a könyvben, mint amennyi volt benne, igazat adok Vas Istvánnak, „elsietett kötet”, nem ülepedtek le bennem az érzelmek, a gondolatok, zaklatott évek lenyomata, túlságosan szabadon írtam ezeket a verseket, és hiába olvasták el többen is, sem én, sem mások nem látták meg azokat a kényes csomópontokat, amelyekre figyelnem kellett volna. Nagyon bántott Vas István bírálata, évekig szenvedtem tőle, úgy éreztem, kapóra jött neki, hogy végre kimérgelődheti magát egy fiatalon a többi helyett is. Hogy ráadásul kiemelt helyen, a Népszabadság ban jelent meg, az még tovább rontotta a kedvemet meg a renomémat. Demény Ottóé a Kortárs ban? Demény Ottónak nem volt akkora súlya. Vas István végül, persze, valami jót is látott benne, nem döngölt egészen a földbe. Egy-két helyen igazságtalan volt. Lisznyai Kálmánt emlegette. Hát ez azért fájt. Lisznyai?! Utána direkt szereztem egy Lisznyai-kötetet, attól sem lettem okosabb. Szerintem Vas is csak hírből ismerte Lisznyai Damót. Egy- két biztató mondata is volt, tetszett neki, leleményessége miatt, a következő kép: „Én a földön nagyokat taszítván / kalimpálok Hamletül a sziklán” . És azt regélték, hogy amikor a Művészeti Alapba való felvételemet tárgyalták, ő volt az egyik, aki javasolt. Mindig akad, aki tud pletykákat, valaki ezt is elém hordta. Talán igaz is volt. – Nem értem a „nagyzoló képdühöt”, amire hivatkozik. Mi volt az a nagyzoló képdüh? – Vas István objektív lírájától teljesen távol áll a metaforákkal operáló vers. Elrettentő például említi a következő képet: „A líra fölbozsdul, fölsajog: lágyékom s a kolloid látomás” . Erre a kolloid látomásra kapta föl a fejét. Meg tudnám magyarázni, ki tudnám mosni magam a vád alól, értelmezni tudnám a képet, de erre senki sem kíváncsi, a magyarázat csak rontana a helyzeten. Ingatom a fejem, lehajtom, és beismerem: a kép nem csak hogy túl van feszítve, de még nevetséges is. Noha, ismétlem, készen áll a magyarázat. Megütődött azon is, hogy a hózentráger t hózentrág alakban használom. Eltekintve attól, hogy kitűnő, immanens rím rá a nadrág , amivel a versben rímeltetem is, nem én találtam ki, nálunk így mondták, nálunk lekopott róla az utolsó szótag. A könyv legnagyobb hibáját azonban másban látom: a sötét, az oktalan, a szélsőséges indulatban, amely akkori érzelmeim tükre. Kiegyensúlyozatlan voltam, nem találtam a helyem, nem tudtam a körülöttem lévő világot megnyugtatóan felfogni és megmagyarázni. Vas István egyet dicsért bennem: a nyelvi erőt. Mivel ez az egyetlen hízelgő mondata, fel is idézem: „Van … ereje, indulata, nyelvi indítása, faluról hozott tárgyi tudása.” 1 Azóta már meghalt.
